Csorba Csaba szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai I. Miskolc város tanácsülési jegyzőkönyve 1569-1600 (Miskolc, 1990)

A szövegkiadásról (Tóth Péter)

A szövegkiadásról Levéltárunk a legrégebbi városkönyv kiadásával ahhoz a kezdeményezéshez kíván csatlakozni, amely a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya Levéltári Osztályának a szakmai irányításával az 1711 előtti vármegyei közgyűlési, valamint városi testületi jegyzőkönyvek feltárását és kiadását tűzte ki célul. A miskolci városkönyv jelen kiadása azonban lényegesen eltér azoktól az alapelvektől, amelyeket a Levéltári Osztály "Az 1711 végéig terjedő vármegyei és városi jegyzőkönyvek regesztáinak kiadási szabályzata" javasol. Az eltérés magától értetődő oka abban áll, hogy a városkönyvnek ez az 1569 és 1600 közötti része gyakorlatilag teljes egészében magyar nyelvű és mint ilyen, nyelvemléknek számít. Különleges értéke pedig mindenképpen méltóvá teszi arra, hogy ne regeszták formájában kerüljön kiadásra, hanem a teljes szöveget kezükbe vehessék a kutatók. A kiadás előkészületei során felmerült, hogy a jegyzőkönyv ezen része betűhív átiratban is megjelenjék. Miután azoban kiderült, hogy lehetőség van a mondott rész facsimile kiadására, a betűhív átírástól elálltunk, már csak azért is, mert a munka során számos olyan problémával találkoztunk, amelyeket nem lehetett megnyugtató módon megoldani. így például nem tudtuk volna nyomdai úton pontosan rekonstruálni a mellékjeles betűket (két pontos y, e caudata, stb.), a különféle rövidítéseket (példáid a nazálisoké a megelőző magánhangzón való vízszintes vonnallaL stb.). Továbbá: aki már foglalkozott ilyen korú és típusú szövegekkel, pontosan tudja, hogy sok esetben igen nehéz - vagy éppen lehetetlen - megkülönböztetni a kis- és nagybetűket, valamint és főleg azt, hogy egyes betűk valóban azok-e, amiknek olvasnunk kellene őket, vagy csak a gondatlan kézírás eredményei. (Erre talán legjobb példa a szó végi y, amelynek hangértéke i. Ezt a betűt a jegyző igen sokszor úgy elhúzta, hogy j - nek is olvasható. Az y fölött sokszor találkozunk vízszintes vonallal is, amelyről nem dönthető el, hogy a szokásos két pont véletlen összehúzása, vagy valóban önálló mellékjel - és még folytathatnánk.) Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a betűhív átírás sok esetben önkényes lenne és így előfordulhatna, hogy akaratunkon kívül is megtévesztjük a kiadvány használóját. A facsimile közreadása azonban megoldja ezeket problémákat. Mármost, ami a kiadást illeti: első lépésként - és a fent hivatkozott szabályzattal összhangban - a városkönyv megfelelő részében olvasható bejegyzéseket időrendbe raktuk. E tekintetben ugyanis több zavar mutatkozott, amelyek oka részint a XVIII. század eleji bekötés során a folióknak a véletlen vagy tudatos felcserélés lehetett, részint pedig az, hogy a jegyzők szemlátomást törekedtek a jó helykihasználásra, illetve arra, hogy az egyazon tárgyú bejegyzések (például a statútumok megváltoztatásai) egy helyre, vagy egymás közelébe kerüljenek. Az időrenddel kapcsolatos, magától értetődő változtatásokat minden különösebb megjegyzés nélkül elvégeztük, a magyarázatok pedig az ilyeneket igénylő változtatások esetében a jegyzetekbe kerültek. Sok esetben fel kellett tételeznünk, hogy az egy oldalon olvasható bejegyzések időrendben is vannak bejegyezve; ezek sorrendjét változatlanul hagytuk, illetve a keltezetleneket a keltezettekkel együtt emeltük át a megfelelő helyre, ha arra szükség volt. Nem választottuk el egymástól az egy ügyben, de különböző időpontban kelt bejegyzéseket (például adósság megfizetésére ígéret és az adósság tényleges megfizetése), sőt, az üyen kiegészítések új sorszámot sem kaptak. Elválasztottuk viszont egymástól az azonos tárgyú bejegyzéseket, ha például statútum megváltoztatása volt a tárgyuk és pontosan datálhatok voltak. Az időrend megállapításánál egyébként mindig a bejegyzés időpontját vettük alapul, nem pedig az ügy lefolyásának az idejét; olykor egyébként néhány év különbség is lehet a kettő között. Egyes esetekben némi nehézséget jelentett annak a meghatározása, hogy mit értelmezzünk önálló bejegyzésnek? Eltérően ugyanis a vármegyei jegyzőkönyvektől, a városkönyvekben nem csak a tanácsülés által tárgyalt ügyek kerültek bejegyzésre és ezért az anyagot sem lehetett tanácsülések szerint tagolni. Ugyanezt mondhatjuk el a bíró személye szerinti tagolásról is. Ennélfogva azt a megoldást választottuk, hogy ha a dátum és a bíró neve több bejegyzésre is vonatkozik, akkor önálló bejegyzésnek értelmeztük és sorszámot is adtunk neki, míg ha csak egy bejegyzésre vonatkozik, akkor összevontuk azzal. A visszakereshetőség érdekében a sorszám után megadjuk az eredeti lapszámozás szerinti oldalszámot, valamint az illető oldalon a bejegyzés számát is. Ezután következett a szöveg átírása, amely munka során "A Magyar Országgyűlési Emlékek sorozat 1607-1790 közötti részének szerkesztési és forrásközlési szabályzata" (készítette: Benda Kálmán, Századok 1974. 436 - 475.) című irányelvet tekintettük alapul. Ezzel a szabályzattal összhangban az alábbiak szerint jártunk el az átírás során: 1. a szövegben található összes rövidítést feloldottuk, beleértve az évszámok rövidítését is. 2. A latin nyelvű bejegyzéseket, illetve kisebb szövegeket, beleértve a dátumokat is, lefordítottuk; az eredeti szövegeket az ilyen esetekben a jegyzetekben közöljük.