Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

AGRÁRTÖRTÉNET - AGRÁRETNOGRÁFIA - SURÁNYI BÉLA: A rét és a legelő szerepe a 19-20. század magyar állattartásában

- írja Faber Sándor.

2

6 A mozgalom az 1910-es években bontott szárnyat Bajorországban. A hazai mozgalom, amelytől a szakemberek az egész magyar mezőgazdaság megújulását várták, szellemi hátterében olyan szakemberek voltak, mint Thaisz Lajos, Biró János, enesei Dorner Béla, Degen Árpád, Kolbai Károly, Bittera Miklós, csak a legjelentősebbeket említve. Bár a zöldmező-mozgalom a maga területén viszonylag hatékony szervezeti formát képviselt, de ez az eredeti célkitűzésekhez kevésnek bizonyult. A második világháború befejezését követően Magyarországon

2

7 a művelési ágak között látványosan csökkent a rét aránya, ami a szántó bővülésének, de legfőképpen a hazai takarmánygazdálkodás átalakulásának a következménye volt. A termesztett takarmányfélék váltak a hazai állatállomány ellátásának kizárólagos alapjává. Az 1945. évi földreform

2

8 során a legelők és a rétek több mint 30-30%-a cserélt gazdát. Ugyanakkor a gyepterület iránt megnyilvánuló érdeklődés, az előző évtizedekhez hasonlóan, változatlan maradt. Mindezt tetézte, hogy késett a legelőgazdálkodás föllendítését célzó állami beavatkozás is. Csak 1955-ben született meg az a rendelet,

2

9 amely a művelési ág érdekében teendő intézkedéseket vette számba. Ezzel a lépéssel a magyar mezőgazdaság 19-20. századi történetében a harmadik állami szerepvállalás indult útjára - több szakaszra tagolódva -, amely célul tűzte ki a gyepgazdálkodás minőségi javítását. Ugyanis a termesztett takarmányok túlsúlya abból is táplálkozott, hogy a legelőgazdálkodás alacsony színvonalon mozgott. Az állatfajok közül a legeltetésnek a szerepe kizárólag a juhoknál maradt meg. Az 1960-as évek közepétől került tevőlegesen is az agrárpolitika homlokterébe a legelők kérdése.

3

0 Az első szakaszban, 1964-1967 között jelentős támogatást kapott a minta-legelőhálózat létrehozása. Az 1970-es évek elején már fejlesztési tervhez kötötték az állami támogatás kifizetését a gazdasági üzemek részére. 1976-1980 között indult útjára az a rendszer, amely a leromlott szántóföldek egy részének gyepesítését, továbbá a gyenge termőképességű legelők ún. felülvetéses javítását irányozta elő. 1985-től datálódik a nagy vitát gerjesztő gyep-szántó forgó rendszer meghonosításának kísérlete, amely csak a 20. század második felének agrárpolitikai, szakmai tévedéseit sokasította. A hibás döntések közé tartozott a rét- és legelő mint művelési ágnak az összevonása és gyepként történő nyilvántartása, ami a statisztikai felmérésekben is teret nyert. Kétségkívül volt előrelépés a hazai legelőgazdálkodásban, de az eredményeket elhomályosítja, hogy az ország gyepterületének csak egyötödén valósult meg a szakszerű hasznosítás (villanykarám, szakaszos legeltetés stb.) A nagy áttörés továbbra is várat magára. A politikai, gazdasági rendszerváltás fi majd az Európai Unióhoz való csatlakozás egyelőre nem orvosolta a korábbi időszakból öröklődő, majd az 1980-as évektől halmozódó problémákat, ami napjainkra súlyos gondként nehezedik e fontos nemzetgazdasági ágazatra. Kedvezőtlenül befolyásolta a gyep-állat kapcsolatot is. Az állatlétszám drasztikusan csökkent, a tulajdonszerzésből adódóan a gyepfeltörések tovább rontották a helyzetet, aminek következtében hovatovább eltűnőben van a legelő állat és az így hasznosított gyep. Tovább módosult a művelési ágak aránya. A jövőt illetően közel 533 ezer hektár 26 Faberé. n. 10-11. 27 Orosz-Für-Romány 1996. 781. 28 Szakács 1971. 6. 29 Baskay-Tóth 1962. 14-15. 30 Vinczeffy (szerk.) 1993. 33-35. 31 Radics-Seregi 2005. 251-252. Az 1945 utáni évtizedek összefoglalását, értékelését nyújtja: Tasi (szerk.) 2007. Az összefoglalóból kiderül, hogy az elmúlt fél évszázadban a magyar gyepgazdálkodás nem volt egy sikerágazat, hasonlóan az ezt megelőző időszakokhoz. 710