Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
AGRÁRTÖRTÉNET - AGRÁRETNOGRÁFIA - SURÁNYI BÉLA: A rét és a legelő szerepe a 19-20. század magyar állattartásában
háttérbe szorult és a súlypont egyre erőteljesebben a legelőre helyeződött át. Ennek oka az 1920 után bekövetkező területvesztésben keresendő, amikor a hegyi rétek, -kaszálók a határ túlsó oldalára kerültek és az Alföldnek a legeltetésben betöltött szerepe felértékelődött, noha a 20. század első harmadában a nagytájon jószerével már csak az ún .feltétlen legelők maradtak meg töretlenül. A 19. század elején még javában éh Albrecht Thaer vezérelve, aki a rétet a szántóföld anyjának nevezte: „.. .ahol a rétet gazda ápolja, ott a szántóföldi termelés is virágzik, mert javított rét terméséből, több takarmányból több állat tartható fenn, ettől több trágya termelhető és így a szántóföld is dúsabb terméssel fizet. A gondozott rét tehát a gazdasági jólét forrása. Ujabb időkben változott a helyzet. Most már a modern gazda nem csupán a rétet tartja a trágyázás alapjának, mert hiszen műtrágyákkal segíthet magán és ezekkel magasabb termés átlagot érhet el, így a rét inkább az állattenyésztés emeltyűjévé és alapanyagává változott" - vélekedett enesei Dorner Béla 1 2 az 1920-as évek második felében. Cserháti Sándori' egy más meggondolásból adott a rétnek elsőbbséget, egyúttal a legelőnek. Mivel fűtermése olcsóbb, költsége alacsonyabb, mint a szántóföldi termesztésű takarmánynövényeké, véleménye szerint a jó réti szénát semmiféle más szálastakarmány nem pótolja. Mindez természetesen helytálló, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a rétekre, kiváltképpen a legelőkre akkoriban minimális volt a ráfordítás, illetve nem is volt, vagyis költségek nem terhelték a művelési ágat. A rétet talán kevésbé, de a legelöt annál inkább „természeti adottságnak" tekintették a korabeli gazdálkodók, ami bármely keveset is terem, az mindenképpen tiszta hozamként vehető figyelembe. A legelőkkel kapcsolatban írja Konkoly-Thege Sándor. 1 4 „...rétjeinknél talán még elhanyagoltabbak, még kevesebb gondozásban részesülnek (...) nagy általánosságban még okszerűbben vezetett gazdaságokban sem volt legelőgazdálkodás, óriási terület volt kellőképpen ki nem használva (...) Állat van elég, csak takarmány kevés. Mindenki csak a szemtermelést üzi és így a legelőnek ugart sem hagynak." A rétnek és a legelőnek a fokozatos leértékelődése nem csak a külpiac kívánalmaihoz való igazodás rovására írandó, hiszen kevesebb költséget emésztett föl a szántóföldi növénytermesztés extenzív fejlesztése és vele párhuzamosan bizonyos mértékig a takarmánynövény termesztés, mint a hazai viszonyok között a jelentős kiterjedésű gyepterület (rét + legelő) - az ésszerűség és gazdaságosság határain belül - ún. feljavítása, amellyel versenytársává vált volna a szántóföldi takarmánytermesztésnek, vagy legalábbis egyenrangú partnerévé, s javította volna a kérődző állatfajok sokszor siralmas takarmányozását. Mindez hiányzott és a takarmánymérleg bevételi oldalán csak elméletben szerepelt az a fű- és szénamennyiség, amelytől - joggal - állati terméket várt el a két világháború között a nemzetgazdaság. Mivel a mezőgazdasági kivitel zöme a gabonafélékre korlátozódott - ahol szintén extenzív szemlélet uralkodott - a szántóföldi takarmánynövény termesztés csak másodlagos szereppel bírt, hagyatkozván a rét- és legelőterület nagyságára, csak elméletben létező produktumára. A termelési költségeket 1 5 illetően ez a legelőnél volt a legalacsonyabb. Az más kérdés, hogy szinte minimális volt a ráfordítás. Ezt követte a rété, majd a szántóé. A rét előnyére írták azt is, hogy munkálatai nem ütköznek a szántóéval, sőt kiegyenlítő hatással 12 E. Dorner 1928. 25. 13 E. Dorner 1928.26. 14 Konkoly-Thege 1920. 90-91. 15 Reichenbach 1930. I. 46-47. 707
