Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

AGRÁRTÖRTÉNET - AGRÁRETNOGRÁFIA - SELMECZI KOVÁCS ATTILA: AZ eszköz és a nyersanyag kapcsolata az olajütésben. A lengőkalapácsos éksajtó példája

Az ipari üzemek keretei között működő olajütők mellett tömegesen dolgoztak önálló kisműhelyek céhen kívül, mert működtetőik száma csak néhány főt tett ki. Ezeknek egy része még a 17-18. században is szerves részét alkotta a főúri kastélyok és nemesi udvarházak hagyományos gazdasági felszerelésének.

3

6 A többi viszont a parasztság szükségletét elégítette ki. Egykor elképzelhetetlen volt egy település olajütő műhely nélkül. A hagyományos berendezésű, kis kapacitású falusi olajmalmok a parasztgazdaságok maguk által megtermelt szerény mennyiségű készletét idényjellegüen dolgozták fel. A nagyböjt körüli időszakban, általában két hónapon keresztül működtek, az év többi részében alig használták őket. Az idénymunka alapvetően meghatározta az olajütő műhelyek felszerelésének technikai színvonalát. A szórványos történeti adatok és a megőrzött tárgyi emlékek alapján bizonyosra vehetjük, hogy a középkori olajütő műhelyek legjellemzőbb, ha nem kizárólagos munkaeszköze a lengőkalapácsos éksajtó volt, mely ugyanazon módon működött, mint a recens eszközök. A 17. századi inventáriumokban szereplő feljegyzések ennek az eszközformának a meglétére utalnak. Pl. az erdélyi Siménfalváról 1636-ban a következőt olvashatjuk: „az molnár háza ellenében egy olajütő szín ágasokra építvén, újdonúj, karfázott mind körös-köröl, minden olaj ütő eszközeivel készen, zsindelyes."

3

7 A porumbáki uradalomból származó 1674-es feljegyzés egyértelműen a lengőkalapácsos eszköztípusra utal: „Vagyon ismét egy két baku olaj ütő minden apparátusával."

3

8 Uzdiszentpéterről, Teleki Mihály udvarházának 1679-ből származó inventáriumában „Olaj Sajtójához való Balha fa nro. 2."

3

9 szövegű bejegyzés pedig az olajütőhöz alkalmazott ékre vonatkozik.

4

0 Ezen utóbbi eszköz használatával kapcsolatban a nyersanyag hevítésére szolgáló felszerelés is szerepel: „lenmag gyúrásához való, középszerű szarvasteknő nr. 2., lenmag pergelő vaspereces középszerű rézüst."

4

1 Még a 18. században is az olajütők főként a lenmag sajtolására voltak berendezkedve.

4

2 Bár ez időben már az újvilági olajnövények mind nagyobb befolyást gyakoroltak a hagyományos olajütés technológiájára, előidézve az egyszeri melegen sajtolás eljárásmódját. Domonkos Ottó megállapítása szerint a repce és napraforgó tömeges termelése és feldolgozása a céhes kereteken kívül létrejött kisebb-nagyobb üzemekben zajlott. Amint írja: „Tudjuk azonban, hogy a nagy faszerkezetű olajprések a 19. század első felében országosan el voltak terjedve, majd számuk még növekedett is az olajos magvak szántóföldi méretekben történő termesztésének kibővülésével párhuzamosan."

4

3 Tehát a hosszú évszázadok alatt minden változtatás nélkül működtetett hatalmas méretű olajütők még a 19. században is megőrizték szerepkörüket, noha használatuk - a feldolgozásra kerülő nyersanyag alapvető változása és a melegen sajtolás technológiája miatt - ebben az időben már anakronisztikussá vált. * Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi indokolta a korábbi évszázadokban a hatalmas gerendaalkotmányok megszerkesztését és használatát? A válasz egyértelmű: az 36 Takáts 1932. 52. 37 B. Nagy 1973.77. 38 Szabó T. 1997. 1022. 39 Szabó T. 1975. 982. 40 Balhafa - olajsajtó ék. B. Nagy 1973. 381. 41 B. Nagy 1973. 163. 42 T. Mérey 1962. 11. 43 Domonkos 1991. 60. 649