Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - SZILÁGYI MIKLÓS: Szempontok a „régi vizes világ" mellékes haszonvételeinek néprajzi vizsgálatához - A teknősbéka és a kecskebéka

foglalkozó felekezete teremtett elő a réten."

5 Mivel a Nagykunság lakossága nem volt úrbéres jogállású, Györffy csak mellékesen említette meg a kötelező teknősbéka-beszolgáltatást: 1792-ben Cséfa árendájában 800 forintot és 100 pár teknősbékát szállítottak a (füzes)gyarmatiak Törökszentmiklósra Almássy Pálnak. Azt viszont visszatérően részletezte, hogy ha „bíró uram vagy valamely deputátusok a város ügyében Budán vagy egyebütt fáradoztak, nem mulasztották el egynéhány tekenős békával kedveskedni." Többek között - ez a példája a legrészletesebben felidézett - „a karcagi templom építésében elkövetett szabálytalanságot" a város elöljárói 1744-ben Bécsben „egy szekér tekenős békával igazították helyre."

6 Szűcs Sándor (részben megismételve Ecsedi és Györffy fentebb idézett adatait) szintén azt hangsúlyozta, hogy „úri házaknál nagyon kedvelték a fmomhúsú teknősbékát. Nagy moslékos dézsába tették és úgy hizlalták meg"

7 - azt viszont homályban hagyta, hogy ez a „hizlalási" mód a Sárrét vidéki „úri házakra" is jellemző volt-e, más helyütt ugyanis kijelentette, hogy a teknősbékát „a sárrétiek sohasem ették."

8 A Sárrét-közeli Érmelléken szintén úgy értesült Számadó Emő (nem derül ki: milyen forrásból), hogy a teknősbéka „jobbára csak a régi úri családok asztalán volt ínyenc étel."

9 A karcagi népi táplálkozás legfőbb jellemzőit az 1950-es években összefoglaló Fazekas Mihály ilyen kutatástörténeti előzmények után aligha rögzíthetett volna mást, minthogy a teknősbékából „hírmondó is alig akad" (ti. a karcagi „nép" körében). Viszont (miután - némiképp legendásítva - megismételte a karcagi templomépítéssel kapcsolatos teknősbéka-ajándékról szóló Györffy-adatot) a legelemibb bizonyítékok híján ugyan, mégis valószínűsítette: „akkoriban [vagyis a 18. században] hétköznapi eledel lehetett, de hamar kiszorult a népi konyháról és a főúri asztalok vendégei csemegézték."

1

0 Néhány Békés megyei, a Harruckern-uradalomhoz tartozó kontraktualista jogállású település (pl. Békés és Füzesgyarmat) 18. században szokásos konyhai termék-szolgáltatásai között is fel-feltűnik a hal és a csík mellett a teknősbéka, melyet tavaszonként az uradalmi központban. Gyulán lévő „békás tóba" kellett beszállítaniuk a communitásoknak - rendszerint 250-300 darabot (vagy párat?). Vagy pedig - s ez a nem túl könnyű megszerezhetőséget bizonyítja! - azt foglalták bele a szerződésbe, hogy mekkora összeget kell fizetnie a communitasnak egy-egy darab megváltásaként, ha nem tudnák „in natura" megadni a kívánt teknősbéka-mennyiséget." A Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző invesztigáció Szabolcs megyei paraszti vallomásai arra is következtetni engednek, hogy - az úri konyha szükségletének kielégítésén túl - egy-egy falu jobbágyai piaci igényt is ki tudtak elégíteni teknősbékából: helyben vásárolták meg tőlük a „felső magyarországi vármegyékből" érkező kupecek.

1

2 A 18. században sejthetően jelentős lehetett, ha nincsenek is adataink e „kupecek" kapcsolatrendszeréről, a teknősbéka piaci forgalma, ha Bél Mátyás értesülése szerint oly nagy mennyiségben fogták a mocsarakban és a melegebb vizekben, hogy „esztendőnként 5 Györffy 1984. 35. 6 Györffy 1984. 43-44, 79-91. (ez utóbbi „A karcagi templomépítés" fejezet, mely részletezi, hogy miként osztogatták szét azok között, akiktől segítséget-támogatást reméltek, a Bécsbe vitt 112 teknősbékát). 7 Szűcs 1992. 113-114. és Szűcs 2003. 42. 8 Szűcs 1977. 69. 9 Számadó 1976. 88. 10 Fazekas 1994. 30. 11 Szilágyi 1983. 297-298., Szilágyi 2002. 94-97. 12 Takács 1991. 74, 77-78.. Bellon 2003. 68. (további irodalommal). 582