Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - FRISNYÁK SÁNDOR: A Börzsöny-vidék tájhasználata a 18-19. században

A Börzsöny-vidék a vizsgált történelmi időben polikultúrás gazdálkodást folytatott, hasonlóan a szomszédos Cserhát vagy a Gödöllői-dombság területéhez. A kistáj egészére jellemző vegyes gazdálkodás egyes elemei (pl. a szántóföldek, rétek, legelők) eltérő térméretben és términőségben jelentek meg a falvak és mezővárosok környezet-gazdálkodásában (3-5. ábra). Az állati erővel folytatott szántóföldi művelés olyan térszíneken alakult ki, ahol a lejtőszög a 15°-ot nem érte el. A kapás kert- és szőlőművelés a meredekebb térszíneken, a 25-30"-os lejtőkön is elterjedt. A magasabb térszíneken az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a kismedencékben és az alacsonyabb területeken a barna erdőtalaj, az Ipoly menti löszös-agyagos üledéken a gyengén erodált barnaföld, az ártereken pedig a réti talaj került szántóföldi és kerti művelés alá.

7 A meredek lejtők ekés vagy kapás művelése felgyorsította az areális és lineáris eróziót, a termőtalaj lepusztulását. A falvak és mezővárosok gazdasági területe az árterektől az alacsony dombsági, hegylábi felszíneken át a hegység magasabb erdővidékéig terjedt. A Duna és az Ipoly ártereit a rétek és fás legelők, az ármentes magasabb térszíneket a szántóföldek, kisebbnagyobb területfoltokban a rétek és legelők foglalták el. A népesség növekedése és a kedvező értékesítési lehetőségek a szántó- és kertkultúra kiterjesztésére ösztönözték a gazdálkodókat. A régészeti és a néprajzi kutatások szerint a 18. században (és talán korábban is) Bernecebaráti és Nagybörzsöny térségében a 35CM100 m-es hegyek tetején és enyhe lejtésű területein erdei irtványon szántóföldeket létesítettek (Csitár-hegy, Fehér-hegy, Irtvány-hegy, Rustok-hegy, Szántó-hegy).

8 Az így létrehozott szántóföldeken kevésbé volt hatékony a gazdálkodás. A hegyi szántók művelését időnként abbahagyták, majd újra kezdték. A sokszor évtizedeken át parlaggá vált területet legeltetéssel hasznosították. A szántó és legelőként használt hegyi irtványföldek a Hegyes-tető és a Szent Mihály-hegy közötti hegyháton, továbbá Hont, Nagyoroszi és Perőcsény térségében is nyomon követhetők, helyenként 500 métert meghaladó magasságban. A peremhegységek déli, napsütötte lejtőin (a málokon) kb. 250-300 m tengerszint feletti magasságig szőlőskerteket létesítettek. A 18. században a szőlő- és borgazdaság egyes települések (Bernecebaráti, Ipolytölgyes, Kemence, Nagybörzsöny, Nagymaros, Verőce stb.) meghatározó jelentőségű művelési ága volt. A szőlős- és gyümölcsöskertek - a már említett domborzati tagoltság miatt - a településközi térben nem kapcsolódtak össze, mint pl. a Tokaj-Hegyalján. A Börzsöny-vidék szőlő- és borgazdaságát a gazdaságtörténeti szakirodalom nem tartja számon mint történelmi borvidéket. A hely- és tájtörténeti munkák viszont rendre megemlítik, hogy az itt termelt (feltehetően közepes minőségű) borokat jól lehetett értékesíteni a környező piacközpontokban és az északi bányavárosokban. A szőlőskertek felett a hegyi legelők képeztek átmenetet a Börzsöny-vidék több mint felét elfoglaló erdőségek felé. A szőlőskertek több helyen (pl. Diósjenő, Márianosztra, Nagybörzsöny, Szokolya, Verőce) közvetlenül az erdőkkel érintkeztek. A Börzsöny-vidék agrárövezetben is megmaradtak a félszigetszerűen beékelődő vagy kisebb-nagyobb területfoltokat alkotó erdőségek. A települések belterületéről 4-5 km-es távolságon belül elérhető volt a művelés alá vont terület túlnyomó része, kivéve az erdőségeket, amelyek több helyen 8-10 km-re vagy még messzebbre is terjedtek. A 18. század végére nagyjában-egészében kialakult az egyes müvelésági területek térbeli szerkezete. A termelés - időtávolságból nézve - racionális, alapvetően környe7 Dövényi 2010. 666, 668, 672. 8 Torma 1994. 211-221. 535