Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - VERES GÁBOR: Népi építkezés az egri hóstyákon a 18-19. században
A lakóház szerkezetére, tagolására a tüzelőberendezés döntő befolyást gyakorolt. Rendszerint együtt készült a házzal, és az építés során figyelembe kellett venni a fűtő- és füstelvezető nyílások helyét. Eger két hagyományos lakóháztípus, az alföldi és az északi magyar vagy palóc elterjedési területe mentén fekszik. A Mátra-Bükk vidékén és északi előterében, a palócok lakta területen a szobában építették a tüzelőberendezést, melyet belülről fűtöttek és a füstöt is a szobába eresztették. A 18. században vált általánossá a kemence nyílása fölé épített füstelvezető vagy kürtő, mellyel a szobát ugyan füstmentesítették, de ez nem a szabadba, hanem a kémény nélküli padlásra vezetett. A lakóház egyetlen fűtött helyisége ekkor a szoba volt, így a lakó- és munkatér funkcióját egyaránt betöltötte. A kürtő egyik oldala a belső tüzelésű kemence szájánál támaszkodott. Alakja hengeres vagy négyzetes volt. Az előbbi rekonstrukcióját a parádi Palóc-házban láthatjuk, az utóbbiról Herman Ottó ostorosi beszámolója és rajza maradt fenn. A kürtő sok esetben a födémre épített fekvő kéménybe torkollott, és ezen keresztül került a padlástérbe, csökkentve ezzel a tűzveszélyt, melyet a forró levegő és a szikra a gyúlékony növényi eredetű héjazatra jelentett. Egerben sokáig a tűzrendészeti szabályozás csak a belső fertályok, negyedek kéményeivel foglalkozott. 1753-tól azonban a szigorú szabályozást a hóstyákra is kiterjesztették. A kémények állapotát ellenőrizték, faanyagot tilos volt ezekbe beépíteni. „mivel a Nemes Városunk régi Statutuma az, hogy kémény nélkül házat tartani, vagy abban tüzelni nem szabad, más különben az ollya könnyen tüzet okozó viskó le rontattatik." 1 5 A szigorú szabályozás következtében az egri hóstyákról már a 18. században eltűntek a kémény nélküli lakóházak. Heves megye déli részén mindvégig a külső tüzelésű kemence volt általános. A konyhába nyíló kemenceszáj elé tüzelőpadkát, főzőpadkát építettek. A kemence és a főzés füstje-gőze - a konyha hátsó része fölé teljes egészében ráboruló - szabadkéményen keresztül távozott a szabadba. A 19. századtól megindult a szabadkémény és a külső tüzelésű kemence észak felé terjedése, mely a század második felére a hóstyákon is kiszorította a palóc terület hagyományos típusát. A kemence formája is megváltozott. A terület nagyobb részén a csonkakúp formájú búbos kemence vált általánossá, melyet padka vett körül és sok esetben rakott takaréktűzhellyel egészült ki. A nyeregtető csapott, kontyolt változatát is több külvárosi részen építették, így a Verőszalában vagy a Tetemváron, de ez a tetőszerkezetben nem jelentett lényeges változtatást, elsősorban csapadékelvezető és díszítő funkciója volt. A nyeregtető alapformájánál nyerték a legszélesebb homlokzatot. Ez pedig az utcafront felőli részen meghatározta a ház összképét. Ezért nem véletlen, hogy díszítése szinte minden hóstyán megfigyelhető volt. A lakóházaknál a népművészet 19. század második felében bekövetkezett virágzása a homlokzati részen figyelhető meg leginkább. A kutatók rámutattak arra, hogy ez nemcsak az anyagi gyarapodással függött össze, hanem a paraszti öntudat jelentős átalakulását is jelezte. A padlást lezáró oromzat a ház falának folytatásaként vagy ugyanabból az anyagból készült, mint a falazat, vagy deszkázatot, illetve vesszőfonatot kapott. Az anyag az előző két esetben tette lehetővé gazdag motívumrendszer létrehozását. A ház oromzatának deszkával történő zárása a 20. század elejétől az egri hóstyákon, illetve a kőépítkezés területein általában ritkább, a környéken azonban általánosan elterjedt volt. 15 ENA 1648-73.46. 494
