Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - FILEP ANTAL: Néprajzi irodalmunk szenesházának történeti előzményei Adalékok kora újkori lakáskultúránkhoz

kívül (a tálalak külső „fenékrészén", azaz a használat közbeni felsőrészre) erős átlyukasztott fület ragasztottak reájuk, hogy a feltüzesített tárgyat mozgathassák, akár fel is függeszthessék. Megjegyzendő, hogy e vidéken a főző, sütő tűzhelyet a padló szintjén, vagy egészen alacsony padkán alakították ki. Így a főzőbográcsot a gerendáról lelógatott láncra függesztették a tűz fölé. Nem ritkán a borítót is láncra vették. Sajátságos, hogy az edények függesztését is balkáni hatásként érzékelték. Ám a középkori ásatásaink szerint általánosnak kell tartani, hogy országszerte a tűzhelyeket padlószinten alakították ki. A kutatásainkból kiderült, hogy a 18. századi eredetű épületek kutatásánál megfigyelhető volt, hogy periódusonként emelték meg a tűzhelyek szintjét. így történt ez a nyílt főző, sütő padkákkal, a kemencék, kályhák tűzterével. A sütés sajátos helyi eszközével, a borítóval vagy bujdosóval/sütőharanggal utóbb Tálasi István is alaposan foglalkozott. Maga ismételten kutatott a dél-baranyai térségben, kutatótábort is vezetetett a Drávaszögben, Kopácson, de maga is Laskón született. Határozottan rámutatott arra, hogy ennek az eszköznek a korai népi és közkultúránkban való elterjedettségét, használatát teljességgel megkérdőjelezheti, hogy nem alakult ki ennek a sajátos eszköznek egységes megnevezése, noha kutatóink viszonylag nem is nagy körzetben bukkanhattak nyomára. Feltehető, hogy a különböző nyelvjárású délszláv menekültek csoportjaitól a késő középkorban, a hódoltság időszaka alatt külön-külön vehették át mind az eszközt magát, mind az erősen eltérő megnevezéseit is.

5 Az külön mérlegelést igényelhet, hogy az építő- és a lakáskultúra típusrendszere megállapításánál jelentőséget tulajdoníthatunk-e valamely mobil háztartási felszerelési tárgynak? Bátky Zsigmond (és az általa erősen presszionált Gunda Béla is) a dél-dunántúli, magyar és horvát lakosság épített örökségének legarchaikusabb elemeit következetesen balkáni és különösen boszniai emlékekkel igyekezett párhuzamba állítani. Onnan remélt olyan ősi formációkat, amelyekből levezethető lenne a későbbi alakulásmenet. Ugyan Bátky Zsigmond is, és az áltaia mozgósított kutatók is érzékelték, hogy a középkori magyar építő- és lakáskultúra nagy hatást gyakorolt a Balkán térségére. Tudatában voltak annak is, hogy később, amikor az oszmán törökök a térség népeit tartósan uralmuk alá hajtották, a maguk építőgyakorlatában, lakáskultúrájában is nagyon sok olyan elemet alkalmaztak, amelyekkel Magyarország hódoltságban élő népével való érintkezés során ismerkedtek meg. Az oszmán török uralom nem is kis szerepet játszott abban, hogy a magyarországi késő középkori lakáskultúra elemei elterjedhettek a balkáni térség népei között. Különösen áll ez a tüzelőszerkezetekre, elsősorban a külsőfűtésü kályhák alkalmazására, a füstmentes lakóterek kialakítására. Mégis a Dunántúl déli sávjában lelkesen keresték a feltételezett ősi, zárttüzelő nélküli ház emlékét. Mind Verőce és Szerém megye magyar reliktumtelepüléseit, mind Baranya, Somogy, sőt Tolna megyék tömbjét (olykor Zala megye keleti szakaszát is a térséghez számítva) a magyar nyelvterület egészétől külön kezelve Bátky önálló háztípust-házvidéket konstruált. Utóbb bizonyosan Bátky is és munkatársi köre is ismerték Csalog József etei ásatásának eredményeit, ami inkább azt bizonyíthatta, hogy a délkelet-dunántúli térség szervesen kapcsolódik az ország belső vidékeihez. Ete mezőváros régészeti leletei Papp László kecskeméti ásatásaival rímeltek. A fiatal és pályakezdő Gunda Béla az Ormánságban végzett terepmunkáján fel is lelhette 5 Egyetemi előadásai során több alkalommal is rendszeresen tárgyalta e témát. A népi építkezési, a táplálkozási kurzusain túl, a néprajzi csoportok adalékait összefoglaló kollégiumában is kitért erre a problematikára. A vele sűrűn konzultáló Takács Lajos drávaszögi terepmunkája során az eszköz nevének egy korábban nem ismert variánsát találta meg: hőkiitő (<hőkőtevő) alakban. 445