Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - GYULAI ÉVA: Két Bacchus - A mértékletes borivás eszménye Sambucus Bacchus-emblémájában, 1566

hordón lovagló Bacchusszal, sőt, mintha a részegek inkább az ifjabb körül csoportosulnának (4. kép). Az 1566. évi kiadásban újonnan megjelent rajzokat Pieter van de Brocht (1535/40-1608), a Plantin-nyomda fő illusztrátora készítette, s feltehetően nem volt kapcsolata a versek szerzőjével, Zsámbokyval,

1

7 így az ábrázolásban csak a fiatal-idős dichotómiát adta vissza, a két életkorhoz köthető kétféle attitűd már nem jelenik meg a kompozícióban, pedig a költemény, az emblematika korabeli humanista elmélete szerint az embléma „lelkét" (

animus) jelenti, azaz a fő morális mondanivaló hordozója, míg a pictura, azaz a kép, az embléma „teste" (corpus), így bizonyos másodrendű szerep jut neki. Ha a grafikus művész ragaszkodott volna az elmélethez, a mértéket vesztő részegség-mértékletesség szembeállítását is megjelenítette volna kompozíciójában. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy a mértékletesség morális üzenetét hordozó embléma is antik hagyományokra (miranda vetustas) megy vissza, de Sanibucus homályban hagyja az idős és fiatal Bacchusról szóló példázat forrását vagy forrásait. A klasszikus antikvitásban Bacchus az egyik legsokoldalúbb istenség, már Cicero is több, szám szerint öt Bacchust ismer Az istenek természetéről szóló müvében, mindet más-más apától.

18 A Kr. e. 1. században élt Diodóros vagy Diodorus Siculus görög történetíró töredékesen fennmaradt, s a középkorban igen népszerűvé vált Bibliothéké, latinul Bibliotheca historica c. műve, amely a világ mitikus történetét meséli el a római köztársaság-kor végéig, és az emberi történeteket az isteni mítoszokkal keveri, Bacchust is felveszi hősei sorába. A mű, illetve első 5 könyve először latinul jelent meg nyomtatásban, Poggio Bracciolini fordításában," az első görög kiadás, amely a 16-20 közötti könyveket tartalmazta, pedig csak 1535-ben Bázelben látott napvilágot. A teljes görög szöveg 1539-ben Vincentius Opsopoeus gondozásában jelent meg Genfben.

2

0 Zsámboky tehát már görögül is olvashatta, igaz, mint kora egyik legismertebb kéziratgyűjtője, akár kéziratban is hozzáférhetett. Diodorus Dionysosnak nemcsak többféle mítoszáról, hanem kétféle ikonográfiájáról is beszél, az egyik egy öreg istenségé, aki ősi módon hosszú szakállt visel, illetve egy szép és bájos iljúé. Az istennek, írja Diodorus, azért tulajdonítottak kettős alakot, mert a részegség egyrészt haragossá, másrészt vidámmá teszi az embereket.

2

1 Diodorus leírását bátran tekinthetjük Zsámboky (egyik lehetséges) forrásának, hiszen a vers is ugyanezt a kettősséget tulajdonítja Bacchusnak, illetve a bornak, természetesen a humanizmus morális útmutatásával kiegészítve. Sambucus korának antik, késő antik és humanista szövegeiben több helyen is feltűnik az öreg és iíjú Bacchus kettős attitűdje, így Giglio Gregorio Giraldi (Lilius Gregorius Gyraldus 1479-1552) olasz tudós és költő népszerű, először 1548-ban kinyomtatott római mitológiájában szintén Dionysos/Bacchus kettősségéről beszél: az istenség egyszer 17 Visser, 2005. xxix. 18 Dionysos mullos habemus: primum love et Proserpina natum; secundum Nilo. qui Nysam dicitur inleremisse: tertium Cabiro palre, eumque regem Asiae praefuisse dicunt, cut Sabazia sunt instituta

; quartum love et Luna, cui sacra Orphica putantur conftci; quintum Nyso natum et Thyone, a quo trieterides constitutae putantur. Cic. De nat. deorum III. 58. 19 Diodori Sicuti Historiarum priscarum a Poggio in Latinum traducti liber primus incipit.

.. Bologna, [Balthasar Azoguidus], 1472. 20 Diodori Sicuti Historiarum libri aliquot, qui extant, opera & studio Vincentii Obsopoei in lucem editi. Basel, [Oporinus], [1539], 21 Duplici esse videtur forma quoniam duo Dionisii extiterunt. Primus barba promissa antiquo more barbam nutrientium fuit. Spetiosior posterior iuvenis et ut fertur delitiosus. Quidam duplicem formam Uli tributam volunt, quoniam ebrietas et iracundos efficiat et hylares. Diod. Sic. Bibl. Hist. IV. 2. [V. 1]; Diodorus 1481, f58v, f59r. 438