Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - Sz. TÓTH JUDIT: A pilisi szlovák falvak árucseréje

csak Szentlászlón folyt. A 20. század elején kezdtek foglalkozni az egres termesztéssel, amit felvásárlók hajón szállítottak Bécsbe. Az 1950-60-as években epret termesztettek. A kakastaréj formájú epernek jó piaca volt: busszal és HÉV-vel, kosarakban szállították a Széna téri és pasaréti kofáknak. 1965 táján áttértek a málna termesztésére, amit már a helyi AFÉSZ-en keresztül értékesítettek, szörp alapanyagául. Az 1980-as években az alacsony ár, a piac csökkenése miatt a lakosok abbahagyták a málnatermesztést, majd az állandó vadkár miatt felhagytak a növénytermesztéssel is. Beszerzés saját szükségletre A hiányzó élelmet közvetlen termékcserével, valamint részes munkával szerezték be. A két világháború között, különösen Pilisszántón volt-tekintettel a pénzforgalomra sok kiskereskedő, egyszerre pl. négy zöldség-, gyümölcs- és halkereskedő működött.

16 A szentlászlóiak viszont a Szentendrei-sziget termelőitől vették a zöldséget. A halat karácsony előtt hordókban hozták föl a falukba, Szántóra Kesztölcről. Szentlászlóra Szentendréről, dunai halárusoktól, vagy a nagycsarnokból vették. Marhahúst városi hentestől vittek haza. A háború utáni évek ellátási nehézségeire a határ menti csempészet, feketézés lett a válasz. A szántói asszonyok élesztőt, gyufát vittek, általában cukorért cserébe. A meszes ismeretségek révén a szentkeresztiek lejártak borért, majd szőlőért Kiskunmajsa környékére, és a bort helyben árusították. Allatvásárba, lovat venni Dabasra, a másik két faluból Vácra jártak. A jószágot lábon hajtották, erdei úton Tahiba. Gyakran gyerek terelte, amiért neki farkapénzt ígértek. Ha sikerült az üzlet, a vevőtől meg is kapta. (Ha gyerek szállított valamit a piacra, a kofák rendszerint adtak pár fillért, narancsot.) A három pilisi falu leggyakrabban a vörösvári hetivásárt látogatta, többnyire vásárlóként. Ruhaneműt, lábbelit korábban az esztergomi vásárban, az I. világháború után a váci vásárban vettek. A szántóiak Pesten és Vörösváron vásároltak, és átjártak Párkányba is, Simon Júdára. Ruhára való anyagokat, kiegészítőket a pomázi rőfösnél, az újpesti piacon, de búcsúvásárokon is lehetett venni. A szántói és szentkereszti asszonyok megvásárolták az ujjast, kötényt, szoknyát a környékbeli sváb családoktól, amikor azok átöltöztek. A szentkereszti, viseletben járó idős asszonyok máig eljárnak a váci vásárba parasztcipőt venni. Napjainkban teherautóról dinnyét, zöldségfélét, nógrádi krumplit, hagymát, szabolcsi almát árulnak. Jár a fagyasztott élelmet és jégkrémet forgalmazó cég autója. Rendszeresen kipakolnak a falvak főterén az „ezer aprócikk" jellegű árusok, a ruhaneműt, cipőt árusítók. Kínálatukban a falvak idősebb generációja is talál megfelelő és olcsó holmit, főleg cipőt és fehérneműt. Megjelent autójával napjaink ószerese, a fémhulladék felvásárló. Vándoriparosok, házalók Az ismert vándoriparosok, drótos, köszörűs a 20. század közepén még járták a vidéket. Szentendrei öreg foltozó cigány javította a zománcos edényeket, nyakában „vándoriparos" 16 L. Gálé. n. 281. 364