Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
MIGRÁCIÓ - TÁJI KAPCSOLATOK - PETERCSÁK TIVADAR: Termelés és árucsere az egri hóstyákon
Viga Gyula is írja, hogy a helyi rácok és a Lengyelországból érkező borkereskedők mellett az egri borral paraszti kereskedelem is zajlott a Borsodi Mezőség és a Tisza mente, Nagyiván, Tiszafüred és a Kis-Hortobágy irányába. 3 1 Bakó Ferenc és saját kutatásaink is megerősítik, hogy a hóstyák fogatos gazdái az 1940-es évekig hordták saját borukat az iparvidékekre, bányásztelepülésekre (Ózd, Miskolc, Egercsehi), ahol nagy keletje volt az egri bornak. Több hordóban 150-200 litert vittek egy-egy alkalommal lapos lovaskocsival. A hordókat rárakott takarmánnyal és ponyvával védték az időjárás ellen. A bort nemcsak pénzért, hanem szőlőkaróért, deszkáért, cementért, mészért vagy szénért is árulták. Egy liter bort 3-5 akáckaróért cseréltek el. Nem csak faluzás közben, de a pincékben is szokás volt a bort nem valamilyen űrmérték szerint eladni, hanem nyeleire vagy szívásra. Ez úgy történt, hogy a borosgazda 50 krajcárt vagy később, 1920 után 10 fillért kért egy nyelet borért. A fogyasztó lefizette a pénzt, és a hordó csapján vagy gunricsövön át egy lélegzettel annyit szívhatott, nyelhetett, amennyit bírt. 20 fillérért már egy lélegzetet is vehetett közben. 3 2 Az 1930-as, 40-es években az Ózd melletti Sajóvárkonyban is rendszeresen megjelentek az egri boros szekerek, egy-egy kocsin három hordóval, amiből edénybe vagy szívásra is árulták. Ekkoriban 17-18 fillér volt egy liter bor, és ennyit még egy lélegzetvétellel sem bírt egy férfi elfogyasztani, tehát az eladó nem fizetett rá az üzletre. Ugyanakkor akadtak kivételek: M. Istvánt már ismerték az egriek, aki ahogy lenyomta a torkán a csövet, nem is nyelt, csak folyt bele a bor. „Magának nem adjuk a tömlőt" - mondták a bort eladók. 3 3 Ózdon és környékén borárusító egri asszonyok is jártak a két világháború között, akik a hátikosárban 10 liternyi bort vittek vonattal, majd a kiskapudi megállónál leszállva gyalog mentek Sajóvárkonyba, és házról házra literenként adták el a bort. Általában többen mentek egyszerre, és a falut körzetekre osztva árusítottak. A parasztok, gyári munkások egyaránt vásároltak tőlük. 3 4 A szőlőt régen és ma is frissen értékesítik a hóstyai asszonyok az egri piacon, de száraz esztendőben néhány puttonnyal télre is eltettek. A borházban drótot húztak ki, és szép sorban kis kampókkal akasztgatták fel a fürtöket. A padláson száraz babhéjra is fektették a szőlőt, és vászonnal takarták le. így a szőlő húsvétig is elállt, s akkor vitték piacra. A hóstyai árusok a piacon puttonyból, asztalról egyaránt árusították a szőlőt, régen húzós mérleget, néhány éve pedig digitális kijelzésű mérlegeket használva. Az egri nők a bor mellett szőlőt is hordtak az iparvidékekre. Mivel Ózdon és környékén nem termeltek szőlőt, a gyári munkások családjai örültek a szőlőárusoknak, akik a hátikosárban lévő bor mellett a két karjukon szállított kosárból pénzért árulták a szőlőt. 3 5 A szőlőkhöz hozzátartozott a zöldség- és gyümölcstermesztés is. A szőlők alja és köze sokszor veteményes föld, ahová zöldséget, babot, paprikát, paradicsomot egyaránt ültettek, de jobbadán csak saját szükségletre. A szőlőskertekben gyümölcsfák is voltak, különösen a csonthéjas gyümölcsöket kedvelték. Híres volt az egri fekete cseresznye, szilvafa, barackfa a szőlőkben és kertekben. A 19. század közepén írták, hogy „az egri határon a csereznye, alma, körte, nyári és őszi baraczk...oly nagy mennyiségben és jó minőségben terem, hogy az egri nők által az Alföldre vitetvén, ott búzára becseréltetik." 3 6 31 Viga 1990.98. 32 Bakó 1998. 70-71., Petercsák 2007a. 72., 1989. 261. 33 Énekes László közlése (1922), Sajóvárkony. 34 Énekes László közlése (1922), Sajóvárkony. 35 Petercsák 2007a. 72.. Énekes László közlése (1922), Sajóvárkony. 36 Albert 1868. 79-80. 313
