Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
HISTÓRIA - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - FEJŐS ZOLTÁN: A hazai néprajzi múzeum alapítása és a Herman Ottó-Xántus János vita 1885-ben
osztálynak kedvencz eszméjét" sikerül megvalósítani. A cikk szerint e célra az országos kiállítás állandó épületei közül az egyik, mégpedig a műcsarnok „volna kiszemelve."" Szeptemberben a nagy példányszámú konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap Magyar néprajzi gyűjtemény címmel közöl cikket. 1 2 Ebben világos hangsúlyeltorlódás észlelhető. A cikkíró csak néprajzi múzeumról beszél, a háziipari „keretekről" vagy érdekeltségről nem szól, legfeljebb annyit, hogy megemlíti annak gyakorlati hasznát is. A magyar sajátosságok - „amennyiben azok előnyösek" - fejleszthetőek, s így a hazai ipar és a festészet „termékén is nyoma lesz annak, hogy magyar termékek." A közismerten nacionalista napilap cikke kiemelten taglalja, hogy mi a célja, mi a jelentősége egy ilyen gyűjteménynek. „A tisztán tudományos eredmény az lenne - olvasható -, hogy megismernők önmagunkat. Megismernők a magyar népszellem sajátosságait, népünk sajátszerű eszközeit, készítményeit, a melyek minden más népekeitől különböznek. Megismernők e téren a sajátszerű magyar jellegeket, a melyek a magyart magyarrá, minden más néptől különbözővé teszik. Meglátnók miben vagyunk eredetiek, mert csak annyi az értékünk az emberiség művelődésében, a mennyi az eredetiségünk" (kiemelések az eredetiben - FZ). A néprajzi múzeum tehát az önismeret eszköze, a magyar sajátosságokat - „népünk szellemének eredeti vonásait" - hivatott bemutatni. Figyelemre méltó, hogy a cikk a szükséges anyag összegyűjtése érdekében egy egyesület megszervezését tartja célszerűnek, mert az államtól ehhez „nem várhatni a költségek fedezését." A cikkíró fejtegetései a majdani Néprajzi Társaságot vetítik elő, amely folyóiratot ad ki, hiszen a „nagyszámú népi sajátosságok" nem mind rakhatók gyűjteménybe, „hanem csak megfigyelni és leírni" lehet. Tervszerű gyűjtésre van szükség, és „ismerni kell a célt, hogy miért gyűjtünk." A feladat sürgető, elmulasztása bűn volna. „Gyűjtsünk amíg nem késő - fejeződik be a cikk a jövőnek felelni tartozunk!" A háziipari és ethnographiai múzeum ügyét kimerítően tárgyalta az Országos Iparegyesület háziipari szakosztályának 1885. november 1-i országos értekezlete. Az előterjesztő Gelléri Mór kiemelte, hogy az eszmét időközben a vallás és közoktatási miniszter is felkarolta és foglalkozott vele. Gelléri indítványozta, hogy a szakosztály támogassa az ügyet, működjön közre a múzeum megvalósításában. Az értekezleten felszólalt Szalay Imre miniszteri osztálytanácsos, aki elmondta, hogy a miniszter még júliusban intézkedett az ethnographiai múzeum létesítéséről. Alapjául a Nemzeti Múzeum ethnographiai gyűjteménye szolgál, ami a „háziipari csarnokban lévő szobafülkék" megszerzésével fog kiegészülni. A dolog már olyan stádiumban van, hogy az „eszme keresztülvitele nemcsak biztosítottnak tekinthető, hanem sikeresnek is ígérkezik." A fölszólalók közül Ráth Károly, a háziipari szakosztály tervezetének szerzője azt a nézetet képviselte, hogy a megvalósítás során „főleg a háziiparra és ne az ethnographiára helyezzék a súlyt." Az értekezlet résztvevői ezt az álláspontot tették magukévá és a testület úgy határozott, hogy a múzeum megvalósításában a háziipar érdekeire kívánják a figyelmet fordítani. 1 3 A háziipari és ethnographiai múzeum elképzelése tehát láthatóan két irányban polarizálódott: a minisztérium fellépése a tudományos irányzatot preferálta, az iparegyesület viszont olyan praktikus múzeum ideálját részesítette előnyben, amely a háziipar fejlesztését szolgálná. 11 Magyar Ipar, VI. 1885. 1213. sz., július 15., 187. 12 A P. K. szignóval jegyzett írás valószínűleg Porzsolt Kálmántól (1860-1940) származik. Porzsolt 1885. 13 Jegyzőkönyv 1885., Gelléri 1892. 519-520. Szalay Imrének a néprajzi gyűjteménnyel kapcsolatos későbbi lépéseihez 1. Fejős 2003b. 25
