Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - LUKÁCS LÁSZLÓ: A fehérvári bicskáról
52.559.57.). A gyűjteményt Péczeli Attila 1950-ben a szegedi özv. Zsoldos Jánosné műhelyéből egészítette ki (Ltsz. 52.566.1-52. 566.63.). A székesfehérvári Elmer László Kalocsán, Sárosi László műhelyében tanult. Az 1950-es, 60-as években már a munka egy részét gépi erővel végezte, így a különböző késalkatrészek stencolásái (préselését), de a kézzel végzett munkafolyamatokat is jól ismerte, pontosan el tudta mondani a gyűjtőnek. A móri Buzeczky Károly Dunaföldváron Huber Ádámnál szabadult fel 1914-ben. Horvátországban, a Belovár-Kőrös megyei Presekán született, de már négy éves kora óta a dunaföldvári mester házánál élt. Késessegédként 1915-1927 között az ország számos műhelyében, gyárában járt, 25 alkalommal változtatott munkahelyet. Dolgozott Szekszárd, Kecskemét, Tolna, Kalocsa, Magyarürög (Baranya m.), Bonyhád és Pápa műhelyeiben, Budapest kés-, kard- és fegyvergyáraiban, orvosi műszerésznél, fémcsiszolónál, lakatosnál. Volt olyan helység, ahová több alkalommal is visszatért (Szekszárd, Kecskemét, Dunaföldvár). 1927-ben nyitott önálló műhelyt Dunaföldváron, ahol 1938-ig dolgozott. Utána kilenc hónapig Székesfehérváron vállalt munkát, majd Móron telepedett le. „Jelenleg ő az egyedüli a megyében, aki teljesen gépi erő nélkül dolgozik. A különböző köszörülő, tisztító, fényesítő korongok állványát, az úgynevezett ceigot a már országos viszonylatban is ritka, kézierővel hajtott nagykerékkel működteti." - írta róla Pesovár Ferenc. Sulyok Lajos csákvári késesmester Adonyban születeti, id. König Károly székesfehérvári műhelyében tanult. 1911-ben lett önálló Csákváron. A ceig kézi hajtására szolgáló nagykerekei az 1950-es években égette el. Vanitsek János Baján született, ugyanott szabadult fel. Édesapja és nagyapja szintén bajai késes volt. Baján gyermekkorában számos késes dolgozott. A gyűjtés idején fiával, Vanitsek Istvánnal együtt dolgozott szekszárdi műhelyükben. Borbély Imre szülővárosában, Kiskunfélegyházán özv. Tapodi Gyuláné műhelyében tanulta a mesterséget, majd Kiskunmajsán nyitott műhelyt. Pesovár Ferenc összegzése gyűjtéséről: „Mivel hét műhelyben jártunk, és olyan mestereknél végeztünk adatgyűjtést, akik az ország más helységeiben is dolgoztak, áttekintést kaphattunk a Dunántúl egy részének és a Duna-Tisza közének a késesmüvességéről. Természetesen a kés készítése, a munkafolyamatok, a mesterség szakkifejezései mindenütt egyformák. Különbség esetleg csak az egyes mesterek ésszerűsítő, munkálatokat finomító, könnyebbítő eljárásaiban nyilvánul meg, és még abban, hogy az igényeknek megfelelően, egy-egy táj által kedvelt késtípusra specializálják magukat. A mesterség szavai - mint általában a fémművesség többi ágában is tapasztaljuk - nagyobb részt német eredetűek, és azok eltorzított alakban élnek. A következőkben ilyen eltorzított alakban emeljük ki őket." 3 1 Pesovár Ferenccel egyetemben Timaffy László is azt hangsúlyozta, hogy a késesek munkamódja - kisebb eltérésekkel - azonos volt az egész országban. 3 2 A közönséges zsebkés elkészítésének munkamozzanatait Pesovár Ferenc 1958-ban a székesfehérvári Elmer Lászlónál és a sárbogárdi Révész Lajosnál jegyezte le. Elmer László 1958-ban 32 éves volt, Székesfehérváron önálló műhelyében dolgozott. A régebbi, kézzel, egyszerűbb eszközökkel végzett munkamódokat mondta el, ahogy inas korában kalocsai mesterétől tanulta. „A késkészítéshez szükséges nyersanyagok 1. Vaslemez (1 mm vastagság) 31 Pesovár 1958. 32 Timaffy 1991. 278. 227
