Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - LUKÁCS LÁSZLÓ: A fehérvári bicskáról
pedig a' hátát megreszlik. Az e' körűi való munkák között legfontosabb a' köszörülés, a' melly által azok minekutánna megkeményíttettek vólna, simák és élesek lesznek." 2 7 A régi mesterségek lexikonában (Lexikon des Alten Handwerks) olvashatjuk: Kölnben, Passauban, Nürnberben a 12-13. században kezdtek elkülönülni a kardkovácsok és a késesek. Utóbbiak fő központjai a délnémet területen Steyr, Passau, Nürnberg, Regensburg, München, északon Hamburg, Lübeck, Lüneburg és Braunschweig voltak. Solingenben és Kölnben a fegyverkovácsok egészen a 16. századig késeket is készitettek, a késesek ( Messerschmiede , Messermacher) csak ekkor különültek el a fegyverkovácsoktól ( Waffenschmiede). Azokban a városokban, ahol a késkészítés nem volt központi jelentőségű, a késes maga kovácsolta, edzette, élezte a pengét, készítette hozzá a kés nyelét is. A fegyverkovács ipar a 17. században lehanyatlott, a késesmesterség jelentősége nagyot nőtt. Amerikába, Afrikába, Indiába, Indonéziába exportálták termékeiket, termelésüket gépesítették. Termelékenységük már a 16. században is jelentős: 1557-ben Nürnberben 4,6 millió, Steyrben több mint 10 millió kést gyártottak. 2 8 Abázeli Goethe Alapítvány meghívására 1988 nyarán az Alba Regia Táncegyüttessel Elzászban, a klingenthali kastélyban vendégeskedtünk. Már a település neve (a pengék völgye) is arról árulkodik, hogy fegyverkovácsok faluja volt. Klingenthalba 1730-ban Solingenből fegyverkovácsokat telepítettek, akik a frissen alakult francia királyi fegyverkészítő manufaktúrában dolgoztak. Az Odilienberg lábánál, az Ehn patak völgyében, amelynek vízi energiáját az acéltömörítő hámorok és a köszörűk hajtására használták. Klingenthal 1806-tól késgyártásra specializálta magát, ekkor újabb mesterek érkeztek Solingenből. Egészen a második világháborúig készültek a vágó- és szúrófegyverek, kések, kaszák és sarlók a klingenthali manufaktúrában, műhelyekben. 2 9 Klingenthalban az utolsó késes az 1950-es évekig dolgozott. Fiánál láthattuk a vízi energiával hajtott hámor modelljét. Nyugati kitérő után megemlítek néhány magyarországi késes központot. A 17. században híres volt késesiparáról Rimaszombat, Gyöngyös, Debrecen, Sárospatak, a 19. században Jászberény, Szeged, Baja, Kecskemét. Híresek voltak a stószi (Abaúj m.), a zólyomlipcsei és radványi (Zólyom ni.) késesmesterek. A Dunántúlon a fehérvári, a dunaföldvári, a mohácsi, a sárvári, soproni, kőszegi, felsőőri és a légrádi késesek gyártmányait használták. A magyar késesmesterség megismeréséhez nagymértékben hozzájárultak Pesovár Ferenc kutatásai, az István Király Múzeumban 1966-ban e témáról rendezett kiállítása, ahol a késesműhelyt, a késgyártás technológiáját, a különböző vidékeken használt késtípusokat mutatta be. 3 0 Pesovár Ferenc 1957-66 között gyűjtőútjai során felkereste a Székesfehérváron, Fejér megyében működő műhelyeket, megfigyelte, dokumentálta (leírta, lefotózta) a kés készítésének különböző munkafázisait, a szerszámok használatát, a különböző késtípusokat. Fehérváron a Kőnig-műhelyen kívül Elmer Lászlónál, Móron Buzeczky Károlynál, Csákváron Sulyok Lajosnál gyűjtött. Szekszárdon Vanitsek János és fia, István, Kiskunmajsán Borbély Imre műhelyében járt. Szegeden a Móra Ferenc Múzeum késesmesterségre vonatkozó, igen értékes gyűjteményét, adattári anyagát tanulmányozta. Átnézte az 1912-ben Kiskunfélegyházáról származó gazdag anyagot, amelyet Tapodi Gyula késesmestertől feltehetően Móra Ferenc gyűjtött (Ltsz. 52.559.1 .— 27 Möller 1818. 56-57. 28 Haedeke 1991. 128-131, 199-202. 29 Stintzi 1981. 17-24. 30 Lukács 2011.210. 226
