Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - BODÓ SÁNDOR: A magyar múzeumok gyűjtőterületének történeti kérdéseiről

A magyar múzeumok gyűjtőterületének történeti kérdéseiről BODÓ SÁNDOR Közkeletűen ismert, hogy a középkorban és az újkorban a föld méhéből előkerült kincsek a királyi és császári (bécsi) kincstár gyűjteményeit gyarapították. Azokra a királyi (császári) rendeletek alapján a kamara tartott igényt.

1 A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtő tevékenysége lényegében 1802-es alapítása óta megindult, s az ország egészére kiterjedt. József nádornak, a Nemzeti Múzeum kormányzójának 1812-ben sikerült elérnie, hogy a korábban a bécsi udvari kincstárba küldendő leletekből a pesti múzeumnak kiválasztási joga legyen.

2 A magyar földből előkerült kincsleletek Bécsbe küldési kötelezettsége viszont csak 1867 után szűnt meg.

3 Számos adat erősíti meg a Nemzeti Múzeum általános országos gyűjtési feladatát, közöttük olyan feljegyzések is, melyek egyike az 1900-as évek elején egy Brassó-környéki káros és engedély nélküli régészeti ásatás véleményezése kapcsán született. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége vizsgálata is rögzíti, hogy „hazánkban a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtőterülete az egész ország", de kiegészíti azzal, hogy „vannak múzeumok, mint például az Erdélyi (Nemzeti) Múzeum, vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, amelyeknek gyűjtőterülete egész országrészre terjed. Ezek az ő magasabb szervezetük folytán dolgozhatnak más vidéki múzeumok területén is, de a többi vidéki múzeumnak ez a joga nincs meg."

4 A 19. század folyamán persze számos esetben került külföldre jelentős magyar érdekű kulturális örökség. Példaként utalhatok Rómer Flóris kesergő megjegyzésére az Archaeologiai Értesítő 1869-es hasábjain, amikor egy Körmendről kapott levél alapján közli, hogy a „kátafai dombokról... igen szép edényeket vittek el Csehországba." Rómer hozzátette, miszerint „feltűnő és elszomorító az, hogy míg a csatornázás- és vasúti építkezéseknél számtalan tárgyat találnak, azokat miniszteriális rendeletek egyszerű mellőzésével mind a külföldre küldik, talán más hathatósb parancsokra a külföldi mérnökök."

5 Az 1860-as évek végén a szakág berkeiben vita témája lehetett a Nemzeti Múzeum „rendeltetése", mert bár a kétoldalas nyilatkozat nincs névvel ellátva, a szerkesztőség nevében fogalmazott fontos állásfoglalás bizonyosan Rómer Flóris pennája alól került ki: „Valahányszor arról van szó, hogy Magyarországban gyűjtött, vagy speciftce magyar tárgyakból álló gyűjteményeket szerezzünk meg, ha azok benső értékük és nemzetiségünkre vonatkozó kincseik miatt a 2-3 ezeret felülhaladják, mindig azon stereotyp sententiát halljuk: nincs pénz, de ha alkalom nyílik, hogy a tengeren túlról holmi darabos mutatványokat felállítsunk, akkor nincsen szó a pénzről, azt akárhonnan is, előteremtjük. - Kérdés, vájjon általános múzeumot akarunk-e és pedig örökké kezdetlegeset? vagy a 1 Pl. Korek 1987. 90. 2 Garam 2002. 72., Aczél 2009. 12. 3 Kocsis 2002. 53. 4 Magyar Országos Levéltár, K 736. 61. doboz, 947. irat. 5 Rómer 1869. 137., vö. pl. Hekler 1913. 460^465., Nagy 1914. 264. 127