Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

HISTÓRIA - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - KESZEG VILMOS: AZ új világ hőse: a mérnök

4. A mérnöki karrier biografikus paneljei a következők: szakképzésben vesz részt; egyetemi felvételt nyer; egyetemi szintű képzésben részesül; a szakmában helyezkedik el; szakemberként dolgozik; visszavonul a szakmai pályáról. Az oktatás a mérnöki pályát a nők számára is elérhetővé tette, a munkaerőpiacon a férfiakkal egyenlővé váltak. A pályára való felkészülés a középiskola megválasztásával kezdődik. Romániában az 1955-ben, majd 1966-ban hozott oktatási reform készítette elő az új, népes mérnök-generáció felkészülését. 1966-tól a szaklíceumok differenciált szaktudást és szakgyakorlatot kínáltak fel az iijúságnak. 1948-1974 között a főiskolai és egyetemi szintű almérnök- és mérnökképzés fokozatosan bővült és differenciálódott. A főiskolai és egyetemi képzés a második világháborút követően előbb a 19. században és a 20. század elején létesült egyetemi intézményekben folyt, s néhány nagyvárosban koncentrálódott (Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár). Az 1960-as években a mérnökképzés expanziója kihelyezett tagozatok fonnájában történt meg. 1974-ben a képzés több városban önállósult. Országos szinten a főiskolai és egyetemi hálózat szervezése két szempontot követett. Az egyik törekvés az oktatási intézmények arányos területi elosztását célozta meg. Ugyanakkor, a frissen létesített intézmények profilja a régiók szakemberszükségletéhez igazodott. Nyitott kérdés, hogy a mérnök milyen mértékben szakad el szubkulturális környezetétől (szülőfalu, lakónegyed), milyen mértékben jönnek létre a mérnöktársadalmon belüli szubkulturális csoportok, környezetek, életvilágok. A mérnök kiemelt társadalmi státussal és presztízzsel rendelkezett. A társadalom részéről az elismerés több formában kifejeződött. 5. A román ipar és ipari egységek történetéről készült összefoglalók előszeretettel iktatják ki az ipartörténeti előzményeket, s hangsúlyozzák a román iparnak az 1950-es években való radikális megalapozását. A regényirodalom folyamatosan tematizálta a hagyományos tudás és lokális szakmai-gazdasági tapasztalat hatályon kívül helyezését, a lokális társadalom és a gazdálkodás irányítására kinevezett technokraták feszült viszonyát. A mérnök tudományos hagyományokhoz zárkózik fel. A mérnöki tudás ellenlábasa a tradicionális, népi kulturális gyakorlatoknak és habitusoknak. A műszaki szaktudás és a vallásos-mágikus-populáris ideológiai képződmények közötti viszony általában feszült. A mérnöki aktivitás visszaszorította a lokális, hagyományos gazdálkodási gyakorlatokat (pl. falusi kézművesség, városi kisipar, paraszti földmüvelés és állatartás), a hagyományos tárgyi kultúrát (munkaeszközök, háztartási gépek), meghatározta a táplálkozást, a ruházkodást, a közlekedést, a kommunikációt, a magánélet, az együttélés és a gazdasági tevékenység területén új „arányokat és mértékeket,"

6

2 az életvilágra való rálátásban új perspektívákat állandósított (űrutazás, távközlés, adattárolás). 6. A 20. század második felében a szépirodalmi mérnök-reprezentációk az új, a technikai világrend morális kérdéseit tűzték napirendre. Ezekben a művekben olyan kérdések merülnek fel, mint a természeti és szociális környezetért érzett felesősség, az energiaforrások takarékos, felelősségteljes használata, a termelési és ipari hagyományok (tudás, munkaszervezés, technológia) tisztelete, az emberi jövő biztosításához való hozzájárulás, a gépek és az emberek harmonikus együttélésének biztosítása, a technikai tudás az emberi szükségletnek való alárendelése. 62 Utalás Fél Editnek és Hofer Tamásnak a hagyományos kultúrát emberi léptékkel, a családi üzem felöl bemutató monográfiájára. Fél-Hofer 1997. 121