Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
HISTÓRIA - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - KESZEG VILMOS: AZ új világ hőse: a mérnök
A proletárdiktatúra idején a kommunista párt soraiba lép. 1929-ben a soproni főiskola tanárává nevezik ki. 1939-ben a szociáldemokrata pártba lép. Egyetlen fia a háború áldozatává esik. 1948-ban, a cselekmény kezdetén Budapesten a bányagépgyár vállalatvezetője, az ország leképzettebb és legelismertebb bányamérnöke. Örömmel veti bele magát az országépítő lázas munkába. Sürgős teendői miatt gyakran az éjszakákat is a gyárban tölti. Fontosnak érzi magát az „országos munka és forrongás közepette." Vasárnap délután tavaszi sétákat tesz feleségével és kutyájával a közeli dombokon. Vállalatvezetői tisztségéből váratlanul, magyarázat nélkül leváltják. Egy beosztottját fegyelmi úton elbocsátotta, aki befolyásos pártfunkcionárius ismerőséhez folyamodott panaszra. Új munkahelye az újpesti gépgyár, majd rövid időn belül egy szappangyár, ezt követően a csatornaépítő vállalat anyagátvevője. A rendszerbe vetett hite, optimizmusa meginog, amikor a külügyminiszter besúgó múltjára fény derül. 1950-ben magyarázat nélkül letartóztatják, felesége egy évig hírt sem hall felőle. Öt év múlva szabadul a börtönből. Niki állatösztönei nem tudják követni gazdája életének váratlan fordulatait. Elveszti életkedvét, a nagyvárosi környezet elsorvasztja önbizalmát. Gazdája hazatérésekor kimúlik. Az ötéves regényidőben két párhuzamos életösztön fut zátonyra a politikai ideológia által megteremtett kontextusban: az első szülésen túlesett állat és gazdája, az országépítésbe beilleszkedő (egyszülött fiát elveszített, ötvenes éveit a szakmai hivatásnak szentelő) mérnök - állat és ember egymást bátorító - ambíciója. Magára hagyva. Problémafelvetésében egyedülálló Dobos László Egyszál ingben című regénye (1976). A második világháborút, a kollektivizálást (s egy árvizet) követően az ifjú korosztály tagjai nagyvárosba, lakótelepekre, háztömbökbe költöznek. A tanárok, művészek, lapszerkesztők között ott vannak a mérnökök (Vlado) is. Egyikük gyermekként édesapját gyakran elkísérte az Ipoly partjára, megszerette a vizet, „vizes mérnökké" vált, megözvegyült édesapját is hozta magával a városba. Elsőgenerációs, újdonsült városlakók és értelmiségiek, ténferegnek a betondobozokban, környezetük ridegségét az együttléttel próbálják enyhíteni. A különböző régiókból felkerült emberek hazai példázatokkal, emlékekkel, tájszavakkal, énekekkel, táncritmusokkal, ételekkel és italokkal idézik meg és ízlelgetik egymás szülőföldjét. Az egyik első lakóházi összejövetelen „a beszélgetés akadozó, hézagos. Amolyan tapogatózó egymást kérdezés. A szótlan részeket a poharazás tölti ki. Koccintgatunk. Sokáig nincs is más témánk. A pálinka fogódzó és hallgatásunkat összekötő szöveg. Bemutatkozó keresztlevél: szülőföldek jegye." Önmarcangoló, ismerkedő, egymást faggató beszélgetéseikben, egyensúlyt vesztett szórakozásikban munkájukról alig esik szó, annál gyakrabban falusi múltjukról. A szülőföld száműzöttjeinek és árulóinak, a város rabjainak érzik magukat, s amikor tehetik, órákra, napokra falura menekülnek. A gyermekkori világtól megfosztott egyik szereplő így tör ki: „Hol az erdő, mondd, hová lett az erdő, mikor adják vissza? [...] Meztelenre vetkőztettetek a nép érdekében, erdő kellett a népnek [...] Kísértenek az erdők, az emlékek, a völgyek, a házunk. Valahányszor hazamegyek, torkon ragad a keserűség. [...] Ne így vigasztalj... Azt mondd, hogy lehet így kisemmizni valakit őseiből, vagyonából, az igazságából, mindenből? ...Kárpótlást ki ad? Kártérítést az elveszett időért? Neked mondom csak, huszonöt éve várom, hogy azt mondják nekem, tévedés történt, uram. Pardon. Legalább ennyit." A mérnöki erkölcs. A science fiction számára ez a világ végtelen lehetőségeket nyújtott. A tudomány eredményeinek üdvös és veszélyes, a civilizációt fenyegető lehetőségei borzongató hatást voltak képesek kiváltani. Karek Capek Krakatit című regényének 110
