Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Vincze Kata Zsófia: Káshrut és üvegfal?
Ha muszáj, mert üzleti tárgyaláson nem lehet nem elfogadni valamit, vagy úton vagyok, akkor rendben van az üveg, de amúgy, hacsak lehet, ezt is kerülni kell. A „hacsak lehet" pedig azt jelenti, hogy minden nap emlékeztetnem kell magam arra, hogy én nem mehetek el a kollegákkal ebédelni ebédszünetben a munkahelyi étterembe, nem mehetek ki a barátaimmal vacsorázni csak abba a két zsidó étterembe, ami itt van, ha utazom, akkor cipelnem kell az élelmiszert magammal. (...) hiszen az üvegedényből hideget, csak az indokolt vészhelyzetben alkalmazható. A súlban azt hozták fel, hogy, manapság annyi üveget utánzó műanyag van, ami abszolút nem kóser, ha előtte már használták, és sosem lehet tudni. (...) Nekünk askenáziaknak az üveg nem kóserolható, nem kóserf...) De persze én is tudom, hogy csak buzgóságból tanácsolják, hogy ha lehet, akkor semmit ne együnk együtt a nem zsidókkal Amúgy - a béke kedvéért, ha nagyon muszáj - sokan elfogadnak teát, kávét, persze üvegpohárból, de kerülik az alkalmat. (...) A kávéval üvegpohárban semmi gond nincs, csak nálunk a kollel akar túlkompenzálni. (...) Az ortodoxia szegregáltságának oka van. " Egy másik példa szerint: Otthon régen, egy nem zsidóhoz jártunk tejért. (...) ott kellett lenni a fejésnél is, de volt, hogy már lefejték előre, aztán hol figyelte valaki, hol nem, aztán a rabbi mondta, hog' ez nem kóser, főleg, hog' többen kezdték átvenni. Eg' ideig tűrte, tűrte. (...) Több baj volt ezzel. (...) Mondta a sógorom (...), hog' sima üvegbe tegék, hog' legalább az edény ne legen ganús. De az embereknek ez nem volt kóser. Az biztos, hog sokkal könnyebb volt akkor, mint most. (...) Ha bemegek Pestre a lányomhoz, semmit nem vihetek nekik, pedig én is kóser konyhát vezetek, mert neki az már nem jó, neki csak a Weisberger hekserje jó. " 6 3 Mivel itt most csak a tendenciát szemléltetném, eltekintve a két történet kontextusától, feltűnik, hogy a kóserság gyakorlati szigorítása három generációs távlatban és nagyobb léptékű történeti perspektívában is szembetűnő. Ha kiragadunk egyetlen példát (például a kenyér kóserságára vonatkozóan), kiderül, hogy amit a Tóra még megengedne, a Talmud már vitat, akkor, ha Sulkhán Aruch nem is a szigorúbb álláspontot fogadja el, 64 csak a helyi rabbi döntésére bízza, mára már például a Szatmári, Lubavicsi vagy a hagyományőrzőbb cháredi közösségekben határozottan tilossá válik. A szigorítás tendenciája a hekserek (kósersági pecsétek) nárcisztikus rivalizálása, szinte a világ minden ortodox közösségében erőteljessé vált az utóbbi 15-20 évben, a litvis modern ortodox irányzatot kivéve, 6 5 ami egyre nehezebbé teszi a hagyományőrzők nem zsidókkal való természetes kapcsolatait. Magyarországon éppen a környező országokhoz viszonyított sokkal békésebb zsidó-magyar együttélés, a neológia asszimilációs törekvései miatt számos kidolgozott formája létezett a nem zsidókkal való interakcióknak, szomszédsági, kereskedői, gazdasági viszonyoknak, 6 6 azonban ezt nemcsak a teljesen átrajzolódott demográfiai térkép, a vidéki zsidó közösségek megsemmisülése, hanem a hagyományláncban bekövetkezett a Soá utáni kétgenerációs szakadás, illetve a hagyományhoz két generáció 63 Vö. erről, hogy miként látták a zsidók „különc" szokásait a nem zsidók: Csorna—Löwy 1994. 96.; Csorna 1995. 85.; Szabó 2003. 77. 64 „A bölcsek megtiltották a bálványimádók kenyerét, de sok helyen, ma általában meg szokták engedni a nem zsidó pékek kenyerét, ha nincs zsidó pék, sőt akkor is, ha ennek a kenyere nincs olyan szép, mint a nem zsidó kenyere. De a nem zsidó házi kenyerét nem engedték meg. (...) Ez a szokás. (...) Zsidó kenyere, amelyet nem zsidó sütött, rosszabb a nem zsidó kenyérnél, és tilos a nem zsidó sülte-főzte okából, ha a kemencét egy fa bedobásával nem tette előbb alkalmassá. (Sulkhán Aruch 124-125.) 65 Ám Magyarországon még ez is a szigorúbb álláspontot hirdeti. 66 Szőcs-Kövi 2005. 48.; Csoma-Lőwy 1994. 106-111. 95
