Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Viga Gyula: Történeti-néprajzi szempontok a Felföld gabonaforgalmához

ték.

1

3 Az árukereskedelem jelentős részét - az exportban és importban domináló szabad királyi városok mellett, főleg a gabona, az állat és a bor értékesítésében - a helyi piacok bonyolították le, s ezek forgalma jelentős részben a jobbágysorból szánnazó parasztkereskedők kezén volt.

1

4 Mellettük természetesen a nemesség is kereskedett,

1

5 s a 18-19. század fordulójára már jelentős gabonakereskedő réteg is kialakult. Például a Bódva völgyén, Borsod vármegyében, Edelény környékén már az 1850-es, 1860-as években folyamatosan jelen voltak a terménykereskedők, akik a parasztok gabonáját a felföldi vásárokra, piacokra juttatták. Szendrő vidékén a 19. század legvégén települtek meg a terménykereskedők, Martonyiból például „tót furmányosok" szállították el a gabonát Mecenzéfre, 12 zsákot rakva egy-egy szekérre.

1

6 Mindennek nem csupán a mezővárosi és a paraszt-polgári fejlődés szempontjából volt rendkívüli jelentősége, hanem a paraszti termékcsere és a tájak közötti gazdasági kapcsolatok egészét tekintve is. Következményei lényegében a jobbágyfelszabadításig, ill. a paraszti polgárosodásig érvényesek voltak, de hatása később is érvényesült. A 19. század második felében a gabonakereskedelem mozgásba hozta a tehetősebb alföldi paraszti társadalom egy részét. Az 1800-as évek végén például Szolnok megyéből a gazdák maguk is többfelé elszállítottak értékesíteni gabonát (Debrecen, Budapest), Kunmadarasra1 a Felvidékre is elszekereztek vele.'

7 Mire a Kárpát-medence lassan modernizálódó mezőgazdaságát jól szervezett - a korszerű közlekedésre alapozott - gabonakereskedelmi rendszer hálózta volna be, addigra a trianoni határok elzárták a centrális térségtől a legjelentősebb gabonapiacokat, így a két világháború között a gabonaforgalmat is újra kellett szervezni.

1

8 Természetesen a földművelő gazdálkodás a Felföldön is fejlődött, és a talaj-előkészítésben, a termesztési technikákban, s a korszerűbb növényfajták vetésében nagy táji differenciákkal terjedő újítások révén a parasztok bőségesebb hozamokat reméltek. Ám a földrajzi adottságok kereteit aligha haladhatták meg. A Felföld nagyobb részén csak a 19. század végén tértek át a vetésforgó rendszerre: a 20. század elején a régió nyugati felében 10%, a keletiben pedig 40% volt a nyomásos rendszerben művelt területek aránya. A vetésterület nagyobb részét a gabona foglalta el, az agrárökológiai feltételek miatt (1864-ben) a rozs termőterülete volt a legkiterjedtebb (31,7%), azt követte az árpa (21,4%), a zab (19,4%), majd a búza (17,2%) és a kukorica (8,2%). A kétszeres (1,2%) és a köles (0,9) részesedése már inkább csak emlékeztetett a korábbi termesztési struktúrára. Természetesen a termesztett gabonafélék sorrendje vánnegyénként eltérő volt, s arányuk a 19. század derekán is tükrözte az egyes kistérségek parasztjainak földrajzi feltételeit, ami a generációk során a termelési technikában, s az egész munkakultúra tradíciójában is beágyazódott. Például a rozs Torna megyében a termőterület 52,3%-át, Nógrádban 48,2%-át, de Borsodban is 45,2%-át foglalta el, s a búza arányaiban legnagyobb vetésterületével rendelkező Hontban is csak 30%, az azt követő Hevesben pedig 28,8% volt a legértékesebb gabonaféle, a búza aránya. Viszont Árva területén a zab 89,3%-ban, Liptóban pedig 59,3%-ban részesedett a gabonaföldekből. Könnyen belátható, hogy a két 13 N. Kiss 1963. 159-163. 14 N.Kiss 1987. 252. Lásd még: Szakály 1973.55-112. 15 Losonc harmincad vám naplói szerint a 17. században nemesek kereskedtek az Alföldről Nógrád, Gömör és Kishont vármegyék határvidékére szállított gabonával. Pálmány 1985. 179. 16 Gunda Béla és Szuhay Péter adataival, összegzően: Paládi-Kovács 1999. 345. 17 Csalog Zsolt gyűjtése és kommentárja nem tartalmaz pontosabb helymegjelölést. Vö. Csalog 2001. 173. 18 Csató 2006. 81-91. 387