Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

során beszerezték.

2

5 Bérfuvart azonban nem vállaltak. Akiknek jó készületű szekerük, terhet bíró igás barmuk - lovuk - volt, azok inkább Lengyelországba fuvaroztak, vagy hordót, dongát, zsindelyt, egyéb faárut vittek a hegyaljai városokba. Erről vallottak Lyubise úrbéresei is: „Módunk van fuvarozással pénzt keresni, különösen pedig a borszállítással amit a lengyel határra viszünk"

1

6 Valószínűleg a felsőbb hatóságok, kincstári alkalmazottak, megyei tisztviselők, a katonai beszállásolásokat, transzportokat intézők is tekintettel voltak arra, hogy a hegyek között nehezebb az élet. Ez is oka lehetett annak, hogy az alábbi falvak lakóit nem zaklatták sófuvarozással: Agyidóc, Brezovec, Csukalóc, Duhrava cum Smugóc, Felsőkörtvélyes, Hazsina, Hrabovarosztoka, Inóc, Kálnarosztoka, Klenova, Kolbászó, Kolonica, Ladomér, Mihájló, Módra, Nechválpolyánka, Novoszedlicska, Oroszbisztra, Oroszhrabóc, Oroszvolova, Osztrozsnica, Pichnye, Polyena, Priszlop, Rovna, Szmolnik, Sztár ina cum Dara, Strihóc, Ublya, Zubna, Alsócsebinye, Csabaióc, Csert ész, Felsőcsebinye, Felsőjablonka, Horbokcsebinve, Horbokradvánv, Izbugyabella, Izbugyabresztó, Izbugyahrabóc, Izbugyahosszúmező, Izbugyarokitó, Izbugyazbojna, Kalenó, Krasznibrod, Nyágó, Radvány, Rokitóc, Roskóc, S/erkóc, Szukó, Tótjablonya, Tótkriva, Vidrány, Virava, Volica, Valentóc, Barkó, Dedasóc, Habura, Hankóc, Hosztovica, Kiskemence, Kudlóc, Mezőlaborc, Olvka-Kriva, Palota, Pcsolina, Sztakcsinrosztoka, Topolya, Ulics, Ulicsa-Kriva, Velyapoly, Világ, Zboj. Hallgattak a sófuvarozásról az alábbi falvak lakói is: Alsójablonka, Boró, Cirókabéla, Grozóc, Helmecke, Homonnabresztó, Homonnarokitó, Homonnazbojna, Jalova, Olsinkó, Oroszpatak, Parihuzóc, Runvina, Telepóc, Ulicskriva, Valaskóc, Zuella, Csarnahó, Cselej, Kistoronya, Nagykázmér, Rudabányácska, Szécskeresztúr, Kolbása, Lasztóc, Mihályi, Papsor, Barátszer, Vitány. A sószállítás mint pénzszerzési lehetőség nemigen volt ismeretlen egyetlen faluban sem. Ahol erről szó esett, majdnem mindenütt azt ismételték: ,JTa arra való szekereink és marháink lennének, a hat mérföldre levő Sóvárról sót szállíthatnánk Homonnára " (Nagykemence). Szinte szó szerint ismételték a nagykemenceiek véleményét a Peticsi kerületből Peticsén. Koskócon pedig arról vallottak, hogy Homonnáról „lehetőségük lenne Viravára sót szállítani, ha erre való szekereik lennének." Megfelelő szekerek és arra való jószágok hiányában kényszerültek a sófuvarozás hasznát másoknak átengedni Homonna mezővárosában is: „Ha erre szekereink és jószágaink lennének, sót tudnánk ide helybe, a sóraktárba szállítani." Mikor a sóról szóló információkat történelmi látószögből értékeljük, számításba kell vennünk azt is, hogy ebből az ásványból egyszerre kevés kell az embernek is, az állatnak is. Ha azt a keveset megkapja, mint a levegőt és ivóvizet, észre sem veszi. Csak a hiánya okoz áthidalhatatlan zavart. Történelme során az emberiség is többet foglalkozott a só hiányával, mint előteremtésének szükségességével. Ez utóbbi ugyanis a közösségeknek a létezésük pillanatától mindennapi tevékenységükhöz tartozott minden időben. 25 Takács-Udvari 1989. 358-381. 26 Takács-Udvari 1995-1998.1.240-241. 381