Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Ridovics Anna: Üvegbe metszett hitvallás Krompachi Holló Zsigmond pincetok-üvegpalackja (1666)
iskoladráma bemutatójáról is fennmaradt adat. 4 1 Maguk a drámaszövegek sajnos nem ismertek. Rényes leírja, hogy I. Rákóczi hiába vetette kétszer fogságba Holló Zsigmondot, hiába próbálta a maga oldalára állítani felkínált jó ajánlatokkal, Holló büszkén vallotta: „Akinek reggeltől fogva délig szolgáltain, dél után is annak szóigálok mind estvéig." Ádázul küzdött a protestánsok ellen és jótéteményekkel, adományokkal gyámolította a katolikus vallás híveit. Saját költségén kiadott több „áhítatosságra gerjesztő, és igaz hitre vezérlő könyvecskét" 4 2. Eperjesen több esztendeig eltartotta a katolikus papot, alamizsnát juttatott a kolduló szerzeteseknek, alumnusai a jezsuita kollégiumokban tanulhattak támogatásával, árvákat és özvegyeket segített. Krompachon a 20. század elején még megvolt az az aranyozott ezüst úrmutató, amelynek felirata - Sigismundus Holló Liber Baro de Krompach 1654. - szerint az ő donációjaként került a római katolikus plébániatemplomba. 4 3 A szepeshelyi Szent Márton káptalani templomnak, ahová temetkezett, díszesen faragott padokat 4 4 és szószéket 4 5 adományozott. A díszesen faragott barokk padsorok egyikének homloklapján, a Háromkirályok imádását ábrázoló dombormű két oldalán Krompachi Holló Zsigmondnak és feleségének, Sophia Ossolinskynek címere, a holló, illetve a bárd látható. 4 6 Halotti zászlóján, ahogy Wagner Károly írja, az első három disztichon a Holló család címerpajzsára utalt; másik oldalán az alázatosan térdelő Zsigmond képmása beszélt a zászlóra festett Istenanyához. 4 7 A zászlón, amit ma már csak leírásból ismerünk, a következő felirat volt olvasható: 4 8 41 Pintér 3007. 328. 1714, Kassa: Sigismundus adolescens hungarus; 1724, Ungvári jezsuita kollégium: Sigismundus Hollo conversits; 1738, Győr: Hollo adolescens in odium ftdei a parente interemptus: 1741, Trencsén: Ladislaus(l) Hollo per Sigismundum Filiutn ad Romana Sacra traductus; 1753, Komárom: Sigismundus Hollo, in scholis societalis educatus adolescens. 42 Rényes 1685., Nagy 1857-1865.; Pintér 2007. 328. 43 Divald 1999. 334. 44 A pad homloklapján az 1630-as évszám látható. Divald 1907. 48., 46. kép. Az eredetileg színezett, ma feketére festett padok első sorának térdeplőjét barokk faragványos keretben egy-egy dombormű díszíti, az egyik homloklapon: Menekülés Egyiptomba, a másikon: A három napkeleti király imádása. Szepeshely (Spisska Kapitula, Szlovákia) Püspöki székesegyház, barokk padok a hajóban XVII. századbeli domborművekkel. Feliratuk: Sigismund Hollo de Krompach és Sophia Ossolinsky de Tenczin. Vö. Divald 1903-as felvétele a padról. Divald 1999. 372. Kat. sz. 1018. (p. 529.). Köszönetet mondok Juraj Gembickynek a kutatásban nyújtott segítségéért. 45 Valószínűleg a 19. század végi restaurálásnak esett áldozatul. Divald 1903-as felvételén már a neogótikus szószék látható. Divald 1999. Kat. sz. 990. 46 Fényképét közli: Puskarova-Puskar 1981. Köszönet Veres Ildikónak, aki segített a hiányzó szakirodalmat megszerezni. Nem teljesen világos a donáció időpontja, illetve körülményei. Az egyik homloklapon 1630-as évszám látható, ekkor azonban Holló Zsigmond még csak 20 éves lehetett, és nem volt a felesége Sophia Ossolinsky. A címerben a holló látható, nem az 1659-ben elnyert összetett címer. Bár ez nem feltétlenül datáló értékű, hiszen az is gyakori, hogy a donátorra utalva csak a szívpajzs fo heraldikai képét emelik ki. 47 Wagner 1774-1778. II. 336. 48 Ludikova-Mikó-Pál ffy 2007. 333. (OSZK Kézirattár Fol. Lat. 1691, ff. 8v, 18v.) Wagner 17741778. II. 336. VexiHum Speclabilis ac Generosi Domini, Domini Sigismundi Hollo senioris de Krompach Sacratissimorum ac Augustissimorum Romanorum Imperatorum Hungáriáé. Bohamiaeq Regum á Ferdinandi Secundi ac sen'itiis ac Ferdinandi tertii Aulae Familiaris eI Leopoldiprimi lnclytarum Hungáriáé el Scepusiensis Camerarum Consiliarii, quid DEO Domui Austriacae ac Patriae usque ad mortem constanterfidelis in senectute laudabili ac superis chara Cracoviae obiit die Április 9 Ano aetatis 75. Symbola virtutum mea sunt insignia duplex Crux, Aquila. et Corvus Magnanimusque Leo: Ad corvi Senium Patriae Regique Deoque In crucibus multis obsequiosus eram 36