Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

MEDIEVISZTIKA - Havassy Péter: Borsod vármegye 14-15. századi nádori közgyűlései

Borsod vármegye 14-15. századi nádori közgyűlései HAVASSY PÉTER Középkori igazságszolgáltatásunk jelentős intézményének, a nádori közgyűlésnek (generalis congregatio, generalia judicia) vizsgálata már a 19. század közepén foglalkoz­tatta történészeinket, közülük is elsősorban Bartal GyörgyötCziráky Antalt 2 és Fraknói (Franki) Vilmost, 3 Eredményeiket felhasználva, sőt jelentős okleveles anyaggal kiegészít­ve, 1899-ben Hajnik Imre adott a mai napig alapvető összefoglalást e tárgyról. 4 Török Pál 5 és Gábor Gyula 6 a Nagy Lajos-korabeli nádori közgyűlések részletesebb tárgyalásával gazdagították az addigi ismereteket. E müvek azonban csak valamilyen jog- vagy hiva­taltörténeti tanulmány keretében szóltak a nádori közgyűlésekről, így sokáig kellett várni, míg 1939-194l-ben Istványi Géza a Levéltári Közleményekben önálló, monografikus igényű feldolgozással jelentkezett, melyet azóta sem követett hasonló. 7 A „Magyarország vánnegyéi és városai" című sorozat köteteiben, a megfelelő helyen egy-két oldalt szentel­ve a témának, felsorolják ugyan az illető megyében tartott nádori közgyűléseket, de jelen­tősebb helyi összefoglalást - napjainkig példát mutatva - Holub József nyújtott Zaláról. 8 Legutóbb e sorok írója közölte Heves, Hont, Nógrád, Gömör és Torna vármegyék ge­neralis congregatióit. 9 Borsod megye nádori közgyűléseiről - néhány szórványos adat közlését leszámítva (lásd elsősorban Gábor Gyula tanulmányát) - összefoglaló nem jelent meg. Nem tárgyalja azokat a megye monográfusa, Borovszky Samu sem. 1 0 Szórványos Árpád-kori előzmények - melynek egyik példája éppen Borsodban mutatkozik, amikor 1299-ben Edelényben Roland nádor tart congregatiot a megye neme­sei számára" - után a nádori közgyűlés intézményének virágkora az Anjouk, elsősorban Nagy Lajos uralkodásának idejére esett. A közgyűlések az interregnum idején szünetel­tek, s nem véletlen, hogy Károly Róbert támasztotta fel haló poraiból, mert származási helyén, a Nápolyi Királyságban is gyakorlatban volt az ún. generalis inquisitio, az ország főbírájának (gran giustiziere) a vidéki központokban évente tartott köztörvényszéke. Bár Debreceni Dózsa nádor már celebrált közgyűléseket, de rendszeressé csak a Drugethek (szintén nápolyi származásúak) kormányzási idején vált. 1 2 Török Pál szerint 1330-ban az egész országban közgyűléseket tartottak Zách Felicián rokonainak felkutatására és kivég­1 Banal 1847. 2 Cziráky 1851. 3 Franki 1863. 4 Hajnik 1899. 66-77. 5 Török 1907. passim. 6 Gábor 1908. 124-151. 7 Istványi 1939. 50-83., 1940-41. 179-207. 8 Holub 1929. 167-191. 9 Havassy 1986. 62-64.; Havassy 1989. 45-57.; Havassy 2000. 141-150. 10 Borovszky 1909. I. 11 Györffy 1987. 772. 12 Istványi 1939. 66. 328

Next

/
Thumbnails
Contents