Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GYŰJTEMÉNYEK - IPARMÜVÉSZET-TÖRTÉNET - Vadászi Erzsébet: Reneszánsz bútordíszítő eljárások

vagy írószekrényt. Utóbbi, lehajtható homloklapja révén írásra is kiválóan alkalmas volt és persze iratok, oklevelek, ékszerek és más értékes raritások pompás rejtekhelye is lehetett. E manierista kabinetszekrények felületén Augsburgban a furnérvágó gép feltalálása után már megjelenik a fűrészelt intarzia. Eddig ugyanis késsel vágták az intarziát, a kést mindig szálirányban tartva. A délnémet manierista bútorművészetben Augsburgban és Nürnbergben a csúcspontot a 16. század végén, a 17. század elején az asztalosok, intarziaművesek, faragók, esztergályosok, festők egybehangolt munkájának eredményeként megszületett „Kunstschrankok" jelentették, amelyek nagy része uralkodók és fejedelmek megrendelésére, vagy esetleg ajándékként készült. Az 1628-ban Lipót toszkánai nagyherceg számára rendelt kabinetszekrény jelenleg is a frrenzei Palazzo Pittiben található. E korszak említésre méltó „vállalkozó-kereskedő" figurája, a különféle mesterségbeli munkák szervezője és egybehangolója Philippe Hainhoffer augsburgi patrícius, akinél Gustav Adolf svéd király szerezte be Kunstschrankját.

2

1 A feltehetőleg németalföldi közvetítéssel Itáliából német földre eljutó deszka lábú hátasszék-típus, a sgabello jellegzetes német bútor lett, amelynek változatos formájú és díszítési típusai alakultak ki és kerültek az erdélyi szászok és a felvidéki zipserek révén Magyarországra is.

2

8 Az európai reneszánsz bútorok díszítésének másik fontos módja, az intarzia mellett, a faragás. A zömmel 16. századból származó faragott bútorok alapanyaga a diófa. Az intarzia és a festés lefedi a felületet, amely azonban a faragásnál előtérbe kerül. A diófa a legalkalmasabb a faragásra, a legszebb rajzú és struktúrájú, a legmélyebb fényű fafajta. Franciaországban a 16. század második felében, II-III-IV. Henrik királyok uralkodása idején az előírásoknak megfelelően már „öreg diót" használnak, amely alkalmasabb a precízebb faragásra, ellentétben az I. Ferenc-korabeli tölgyfával, a megfelelően kiszárított és kezelt diófa ereinek játéka ugyanis önmagában is díszíti a tárgyat, s a jól kiválasztott anyag szépségében rejlő tulajdonságokat remekül ki lehetett használni. Charles Estienne Maison rustique c. könyvében

2

9 hangsúlyozza, hogy a legszebb munka diófából készül, Bemard Palissy Recepte veritable-]a

i

0 pedig már azt is előírja, hogy a szép bútorhoz öreg, érett diófát kell használni. Az sem véletlen, hogy a francia bútor történetében a 16. század első felét I. Ferenc stílusának vagy tölgyfa-korszaknak, második felét II., III. és IV. Henrik uralkodása idején II. Henrik stílusának vagy diófa-periódusnak nevezik. Még tölgyfából faragott az Iparművészeti Múzeum két francia karosszéke.

31 A caquetoire-nak nevezett ülőbútorok onnan kapták nevüket, hogy ezekben ülve csevegtek az előkelő hölgyek a kandalló mellett, a caqueter szó ugyanis franciául csevegést, fecsegést jelent. A francia renaissance bútorművészet e fontos ülőbútor-típusa trapéz ülőlapú, hajlított könyöklőjű, magas támlájú. Kifejezi használója társadalmi rangját is: változó a szék magassága, a támla hajlása, egyszerűbben vagy díszesebben faragott volta. A budapesti székek nehézkes formaalakítási módja kicsit még őrzi a középkori hagyományokat, kartámláik vaskosak. Inkább a regionális bútorok csoportjába tartoznak. Jacques Androuet Ducerceau 1550-ben Párizsban kiadott bútor-mintalap gyűjteményének 27 Batári-Vadászi 2000. 47. Ns 1, 13. színes kép. 28 Batári-Vadászi 2000. 48., X? 11-14, ill. 55., Jfe 7. 29 Charles Estienne: L 'agriculture et maison rustique. Iaques Du Puys, Paris, 1586. 30 Bernard Palissy: Recepte veritable. Barthelemy Berton, La Rochelle, 1563. 31 Batári-Vadászi 2000. 34-37., JVe 3. 205