Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GYŰJTEMÉNYEK - IPARMÜVÉSZET-TÖRTÉNET - Vadászi Erzsébet: Reneszánsz bútordíszítő eljárások

városképekkel, csendéletekkel, figurális motívumokkal: büsztökkel, térbe vagy fülkébe helyezett plasztikus alakokkal, nyitott ajtók, ablakok vagy szekrényajtók illuzionisztikus ábrázolásával gazdagodott, s mindezek a nézőben megdöbbentő valóságérzetet keltettek és arra késztették, hogy részt vegyen e megtévesztő játékban. André Chastel szerint a szem megcsalásának, a trompe l'oeil effektusnak három alapformáját alkalmazzák kórusok stallumain, sekrestyék és dolgozószobák fatábláin: az álfaliszekrényt, mely félig nyitva van és „liturgikus csendéletet" enged láttatni a mértani tulajdonságaik szerint elrendezett tárgyakkal, a hamis ablakot, amely városképet, kikövezett utcát vagy teret, szimmetrikusan elhelyezett épületeket keretez, valamint az álfülkét, amely allegorikus figura vagy szobor elhelyezésére szolgál. Az urbinói studiolo a tarsia mindhárom alapformáját felhasználja.

4 Leghamarább Filippo Brunelleschi az antik épületek felmérése kapcsán próbálkozott azokkal a térábrázolásokkal, amelyek alapján őt tartják a perspektíva felfedezőjének. Ezekről, a sajnos elveszett, de Vasari még látta festményekről írja a kortárs művészek nagy életrajzírója: „A faberakás a kőmozaikot utánozza és a festészetet, s a legjobb munkák Brunelleschi idejében keletkeztek", hiszen ő volt az aki „tulajdon kezével festette le a San Giovanni teret fekete-fehér márványkő lapjainak hálózatával, amelyek különös csínnel kisebbedtek." Továbbá: „nem mulasztotta el sémáit megmutatni a tarsia famozaikok alkotóinak, s azok úgy fellelkesedtek, hogy ez a találkozás kitűnő ilyen nemű munkák kiindulópontja lett." E firenzei quattrocento intarziaművesek „mesterei voltak a különböző színű fadarabkák kombinálásának olyan módon, hogy abból látképek, indadíszek és más képzelt tárgyak álljanak elő".

5 Ez az új intarziastílus egyidős a modern perspektívaelmélet kidolgozásával. A városképes, kaputornyos intarzia divatja az 1440-es évektől kezdődik, az 1470-es évekre virágzik fel, és még a 16. században is tart, például Magyarországon is. Kezdetben fekete-fehér, illetve sötét és világos lapokkal dolgoztak, majd Fra Giovanni da Verona találta fel és alkalmazta a veronai Santa Maria in Organa hamis ablakba komponált városkép intarzia művén a forrázással előállított színeket, állítja Tinti // Mobiiio Fiorentino c. művében.

6 Valójában a festői intarziastílus igazi képviselői a Lendinara fivérek voltak, első említésre méltó munkájuk a padovai San Antonio bazilikába készült. Vitatott, hogy melyikük tekinthető a színes intarzia felfedezőjének, hiszen az egykorú krónikás, Benedetto Dei

7 szerint 1474-ben Firenzében 84 speciális berakásokat készítő mesterember működött, többnyire a Duomohoz közeli Via dei Servin, akik jellemző módon magukat nem intarziaműveseknek, hanem a perspektíva mestereinek nevezték. A perspektíva mesterei a teret logikus szerkezettel látták el, gyakorlati módszereket találtak, hiszen a merőlegesek és az enyészetpontban összefutó egyenesek metszéspontjai geometrikus hálózatot alkotnak, ez a háló a képet könnyen kivágható elemekre bontja: a kövezet négyzetes lapjai a perspektivikus hatás folytán trapézzá alakulnak, és a harmadik dimenzió látszatát keltik. Vasari nevetséges alaknak mutatja be Paolo Uccellót,

8 ő állította össze a szegő- és keretdísznek alkalmazható geometriai forrnák gyűjteményét: a különböző nézőpontból 4 Chastel 160-161. 5 Vasari 1978. 201-237. 6 Tinti 1928. 7 Művének modern kiadása: Benedetto Dei. La cronica dall 'anno 1400 all 'anno 1500. Ed. Barducci, Roberto. Papafava, Firenze 1984. 8 Vasari 1978. 151-161. 200