Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

KÉZMŰVESSÉG - IPARTÖRTÉNET - Hadobás Sándor: Gróf Andrássy Manó szerepe a rudabányai nagyüzemi vasércbányászat megindításában

Az 1880. év hozott döntő fordulatot az újabbkori rudabányai vasércbányászat történetében: Andrássy Manó kezdeményezésére február 4-én Bécsben magalakult a Borsodi Bányatársulat nevű vállalat, amelynek egyetlen céljaként a rudabányai vasérc külszíni nagyüzemi módszerekkel történő kitermelését jelölték meg. Fő részvényesei báró Rotschild Lajos és lovag Guttman Vilmos, a Witkowitzi Bánya- és Kohóművek Társaság főtulajdonosai, valamint Andrássy voltak. A társulat megvásárolta Andrássytól a tulajdonában levő bányákat, a kincstár bányatelkeit pedig bérbe vette. Szerencsére a Magyar Országos Levéltárban fennmaradt az eredeti német nyelvű alapító okirat, melynek fotóját és magyar fordítását (egy jelentéktelen rész elhagyásával) mellékelten közöljük. A társulat első igazgatója Gál János rozsnyói ügyvéd, Andrássy jószágkormányzója lett. A műszaki vezetést a steierországi Eisenerzből felkért Breitfuss Gáspár bányamérnökre bízták. A szakképzett, tapasztalt bányászok és középvezetők Gömörből (elsősorban Dobsináról) és a Szepességből érkeztek. Ezért az üzem hivatalos nyelve három évtizeden keresztül a német volt. A szaktudást nem igénylő munkaerőt a fennmaradt munkásfelvételi naplók tanúsága szerint a Monarchia minden részéről toborozták. A termelés még az alapítás évében megindult, 1881 augusztusára pedig elkészült az 1000 mm nyomtávú iparvasút Rudabánya és Barcika között, így a szállítási gondok végleg megoldódtak. Amikor beállt a rendes üzemmenet, a dolgozók száma meghaladta az 1200 főt. A munka már teljes erővel folyt, a bányabérleti szerződést azonban a viták miatt végérvényesen csak 1883. január 8-án írták alá. A társulat Andrássy Manót bízta meg a tárgyalásokkal, az állam részéről Kerpely Antal miniszteri tanácsos, központi igazgató volt a dokumentum aláírója. A gróf később már nem vett részt a vállalat közvetlen irányításában. Magyarországon sok bírálat érte az állam lemondását a hatalmas és jó minőségű rudabányai ércvagyonról. Annak nagy része ugyanis a morvaországi Witkowitz, a mai Vitkovice kohóiba került. A magyar kincstár meglepően kevéssel beérte: csupán évi 35 ezer tonna vasércre tartott igényt vasgyárai, elsősorban Diósgyőr számára. Emellett haszonként könyvelte el, hogy ,,az országnak eddig parlagon hevert, fel nem tárt és hozzáférhetetlen érczkincse értékesítést nyer, s a vasút és egyéb befektetések által a nemzet vagyona szaporíttatik; a vasércz-szállítások által a magyar állam- és a kassa-oderbergi vasút tetemes új szállítmányt nyer, és hogy ezen vasércz Magyarország vasiparában káros versenyt eléidézni nem fog. "

6 (BKL. 1881). Valószínű, hogy Andrássy Manó személyes befolyásának és politikai kapcsolatainak is szerepe volt abban, hogy a Borsodi Bányatársulat rendkívül előnyös szerződést köthetett az állam kárára (gróf Andrássy Gyula egykori magyar miniszterelnök és közös osztrák-magyar külügyminiszter bátyjaként a legmagasabb körök bizalmát élvezhette). Mindezek ellenére a társulat méltó és gondos gazdának bizonyult: a következő évtizedekben európai viszonylatban is korszerű bányaüzemet és -telepet épített ki Rudabányán. A történelmi viharokat átélve 105 éven keresztül, egészen 1985-ig működött a vasércbánya. Miután a Borsodi Bányatársulat 1928-ban megszűnt, a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt., majd 1946-tól a magyar állam lett a tulajdonos. (Itt jegyezzük meg, hogy bár méreteit és utóéletét tekintve ez volt Andrássy egyik legjelentősebb ipari vállalkozása, életrajzai szinte sehol sem tesznek említést róla!) (2. és 3. kép). 6 BKL 1881. 8 sz. 63. [Cím hélküli hír] 178