Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
KÉZMŰVESSÉG - IPARTÖRTÉNET - Hazag Adám: A miskolci csizmadia ipartársulat megalakulástól a második ipartörvényig, 1872-1884
arról tanúskodnak, hogy az ipartársulat több esetben sem teljesítette az oktatási intézményekkel szembeni kötelezettségét. A polgármesteri hivatal a tímár ipartársulattal együtt a miskolci csizmadia ipartársulatot is figyelmezteti, hogy a benyújtott vagyoni kimutatásuk szerint jóval nagyobb összeget (685 és 339 Ft) költenek temetkezési és egyéb segélyekre, míg taníttatásra jóval kevesebbet (184,50 Ft). Mivel a segélyezés nem tartozik szorosan az ipartársulatok kötelességei közé, ezért a következő évre előírják, hogy taníttatásra jóval nagyobb összeget használjanak fel, valamint ennek teljesítéséről a polgármesteri hivatalt tájékoztassa. 3 4 Az ilyen kötelezettségek elmulasztásával kapcsolatosan azonban nem voltak egyedül az iparoktatási pénzek befizetéséről szóló 1880. évi jelentés tanúsága szerint. 3 5 Előfordultak pozitív esetek is: Nagy Boldizsár, nyugtája alapján, a csizmadia ipartársulat által az elemi leányiskolánál található tanítólak felépítésére 5 forintnyi adományt adott. 3 6 Egyéb adományokat is tettek a tagok, erre a célra ugyanis külön pénzösszeget különítettek el. 3 7 Egyházak támogatásával kapcsolatban is találunk feljegyzést, ilyen az 1883-ban kelt leltár tételei között található, a református templom tornya építési ajánlatáról szóló nyugta. Az 1878. augusztus 30—31 -i árvíz, a sok polgári áldozat és anyagi kár mellett, súlyosan érintette a város kézműveseit is. A katasztrófában számos kézműves és kereskedő szenvedett súlyos károkat, megsegítésükre több városból is érkezett támogatás más iparegyesületektől. Az ilyen elemi károk enyhítésére nyújtott támogatás kölcsönös lehetett, ezt példázza 1883-ban a győri csizmadia ipartársulat köszönő levele a 60 forintnyi segélyért, melyet az árvízzel sújtott tagságnak tettek. 3 8 Saját tagságuk segélyezésére, valamint az özvegyek támogatására, tagtársaik temetésére is gondot, valamint nagy összegeket fordítottak, de ezt a hatóságok túlzott mértékük, illetve szabályozatlanságuk miatt nem nézték jó szemmel. Az 1872. évi első ipartörvény nem hozza meg a tőle elvárt pozitív változásokat, bevezetése után folyamatos támadások érik a rendeletet az iparos társadalom részéről. Ennek okai egyrészről a hagyományos céhes rendszerhez való ragaszkodás, melynek fenntartása érdekében akár a törvény pontjait is hajlandóak voltak figyelmen kívül hagyni, vagy megkerülni. Másik oka az, hogy a fejlődő ipar miatt egyre inkább nehézségekkel küzdő kézművesek a törvény adta lehetőségek miatt egy újabb kihívással kénytelenek szembe nézni: az egyes esetekben még végzettséggel sem rendelkező iparosok konkurenciájával. Ezeket a problémákat próbálja orvosolni az 1884-ben elkészült második ipartörvény, az ipari rend, amely az iparfejlesztés érdekében korlátozza az iparszabadságot, kötelezővé téve az iparűzés képesítéshez kötését, az engedélyhez ugyanis tanonciskolái 34 HOM HTD I. 76.2.214. A Miskolci Csizmadia ipartársulat levelezése 1876-1882.. 1879. október 27. 35 A miskolczi izraelita ipartársulat befizetése 1875-77. évekre 6 Ft, a kádártársulat 1878—79. évekre 2 Ft, az asztalos, üveges és bútorfestő társulat 1879. évre 13 Ft 55 kr, a csizmadia társulat 1878-80. évekre 48 Ft 76 kr, a tímártársulat 1877-79. évekre 35 Ft. Az általános ipartársulat Radvány István által 28 Ft 25 kr-l tervez befizetni. A czipész társulat adós maradt az 1877. évről 7 Ft-tal, az 1878. évről 8 Ft-tal, s mivel még az ez évit sem fizette be, ezért 10 Ft bírság mellett 8 napon belül ezt haladéktalanul befizettetni kötelezi. HOM HTD I. 76.2.214. A Miskolci Csizmadia ipartársulat levelezése 1876-1882., 1880. október 15. 36 HOM HTD I. 76.2.214. A Miskolci Csizmadia ipartársulat levelezése 1876-1882.. 1877. július 9. 37 Országos jótékonykodásokra u. m. a társulatot felkereső elemi károsultak, templom és iskola építések segélyezésére, valamint az országos iparos czélok közre működésére meg kívánandó kötelességek fedezésére közép számítás: 200. HOM HTD 1. 76.2.173. (1875. év) Leltár a Miskolczi csizmadia ipartársulat ingó és ingatlan vagyonaira vonatkozólag. 38 HOM HTD I. 76.2.214. A Miskolci Csizmadia ipartársulat levelezése 1876-1882. 172