Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Papp Gábor: Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály
234 Papp G. mely szerint Kováts „a purizmus elfogult hívének nem mondható”, mindenesetre Batta (1922) véleményével kell, hogy egyetértsünk: „Kováts Mihály a szélsőséges puristákhoz tartozott”. Amint Batta rámutatott, „a »minden szócskát magyarul« elvvel Kováts Mihály már készíti az utat Schusterék és Bugáték rettenetes céljához, mely szerint a magyar irodalom számára egy külön természettudományi nómenklatúrát kell teremteni, függetlenül attól, mellyel az egész világ természettudósai élnek.” A tudós orvos kétségkívül igyekezett elkerülni a mesterkélt szavak gyártását, és lehetőleg meglévő ritka vagy régi magyar szavak felelevenítésére törekedett. Sűrűn fordult például Pápai Páriz szótárához (pl. Fejérón: Stannum. Zinn. Párizp.). Ugyancsak előszeretettel nyúlt tájszavakhoz, pl.: Betyár: „Tiszamelléki szó”, Kísírtet: „Daemon. Ilyen értelemben élnek vele Abaúj ’s több Vármegyékben”. Tsempes: „Ezen szóval most is élnek itt Pest vármegében. Zsarát: „Abaúj-vármegyében ismeretes szó”. Kováts új szavait gondos mérlegeléssel és mondhatni „tudományos alapossággal” igyekezett megalkotni. Elítélte azokat, akik felkészületlenül, ahogy ő írta „mosdatlan kézzel fognak ezen munkához, ’s olyan vad szókat koholnak, hogy a’ nyelvünket nevetségessé teszik” (Kováts, 1807). A korabeli nyelvtudomány és talán saját nyelvészeti ismereteinek korlátjai miatt azonban gyakran tudós helyett tudálékosnak bizonyult. Például a patikus helyett javasolt szerács szót a „(gyógyszer” és az „ács” összetételével alkotta, arra hivatkozva, hogy az „ács” régi magyar jelentése „mester”, aminek igazolásaként többek közt a - szláv eredetű - kovács és takács szavakat citálta. További téves etimologizálásaira e tanulmány több helyén említünk példákat. Magyarításainak igazolására - vagy egyenesen új műszavak gyanánt - előszeretettel használt fel földrajzi neveket, hiszen amint kifejtette ,,a’ helységek nevekről pedig igaz, hogy azok a’ legrégibb, és így az eredeti Magyar nyelvhez legközelebb járúló szók” (Kováts, 1807). A patikát a (gyógy ).vzer szó és az (e)d képző összetételével szeredre magyarosította „mert az ed képző a’ magyar helységek neveiben állhatatosan mindig helyet tesz, például Szeg-ed, Vár-ad, Bab-od, Osz-öd, Köles-d és így tovább” (idézte Natter-Nád, 1964). Egyes általa lefordított könyvek szerzőinek nevét szintén helységnevek felhasználásával magyarosította. Friedrich Albrecht Carl Grenből így Pápai Páriz szótára alapján - hosszas és vajmi kevéssé meggyőző etimológiai fejtegetéssel kísérve (Kováts, 1807) - „Gren Fridrik Albert Korlát” lett (Korlát egyébként Kováts szülőfaluja volt). A szomszédos község nevét sem hagyta kihasználatlanul, így Christoph Wilhelm Hufeland „Hufeland Kristóf Vilmány” néven szerepel az 1825-ös fordítás címlapján.15 Kémiakönyvében a fúsum (’öntvény’) magyarításaként az öttevény szót javasolta a hasonnevű Győr vármegyei község után (melynek neve valóban az önt szóból ered, Kiss, 1978). Az ásványnévtárban szintén élt ezzel a módszerrel. A láva Kováts magyarításában Pecze, mert Miskolcon „mikor nagy zápor van, a’ Bábonyi hegyekből tóldúlván” egy Pecze nevű záporpatak folyik keresztül, és az olasz lava eredetileg ilyen záporpatakot jelentett. Az Agaricus mineralist (a „hegyitej” egyik latin nevét) meglehetős nagyvonalsággal Eger latin Agria neve után Ásvány Egrire fordította, Dioszkoridész megjegyzésére hivatkozva, amelyben az áll, hogy az ásvány nevét 15 Egyébként a két helységnév valóban német személynévi eredetű, de a Konrad és a Willmann nevekből származik (Kiss, 1978).
