Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Körmendy Regina: El nem veszett múltunk - A rudabányácskai aranybánya története és ásványai
A rudabányácskai aranybánya története és ásványai 149 Molnár (1994,1997) folyadékzárvány-vizsgálatokkal megkísérelte a nemesfém-dúsu- lást létrehozó hidrotermás folyamatok rekonstrukcióját. Megállapította, hogy a szani- dinkristályok 200-300°C között végbement szericitesedését követően kvarc-adulár-pirit paragenezis képződött. A magasabb hőmérsékletű szakaszban az arany bázikus és reduktív közegben dúsult fel, majd az oldatkeveredés a hőmérséklet csökkentéséhez vezetett (<200°C), így helyileg igen változatos aranykoncentrációkat hozott létre. Az eredmények összhangban vannak Gatter (1985) kvarckristályokban végzett folyadék- és gázzárvány vizsgálataival is. 1999 és 2000 között a terület megkutatására magántársaságok (HUMEX Kft., Enargit Kft.) váltottak ki engedélyt, a Tatárkán található földalatti létesítményeket (altáró, akna) többször kitisztították, beomlasztották, majd újra kibontották. A kutatások eredményei azonban nem kerültek nyilvánosságra, azokat az Észak-Magyarországi Bányászati Hivatal adattárából szereztem meg az MBFH segítségével. A recski Enargit Kft. 1992-1994 között végzett felderítő érckutatást a Tatárkán, a Kis- és Nagy-Száva-hegyen, valamint a Fekete-hegyen. Erről 1995-ben készült egy záró- jelentés (Földessy & Kecséti, 1995), valamint egy l:10.000-es térkép. Összesen 22 szilánkmintát gyűjtöttek, melyeket az ausztráliai MULTILAB laboratóriumban vizsgáltak meg, AAS módszerrel. A minták átlagos aranytartalma 0,01-0,02 g/t volt. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy iparilag hasznosítható hintett arany nem fordul elő a térségben. Lényegesen alaposabb munkát végzett a HUMEX Kft. 1997 és 1999 között, ugyanis nemcsak felszíni kibúvásokból gyűjtöttek mintákat, hanem feltárták a régi bányaműveletek nagy részét, elsősorban az altárót (Szép-tárót). Az ácsolat nélküli táró akkor kb. 160 méterig volt járható, teljes hosszát 225 méterre becsülték. Jól látható volt, hogy elődjeink tiszta kézi erővel, vésővel, ékkel bontották meg a ma is szilárdan álló szálkőzetet. A bejárást a járatok alján való tömedék-elhelyezés nehezítette, mert ezzel csökkent a járatok mérete is. Többjei (pl. vakaknák) arra utalt, hogy az újra nyitott táró feletti és esetleg alatti szintjein is folytak egykor bányaműveletek, követve az agyagos teléreket. A járatokban még a pár cm-es repedésekből is 1-1,5 méter mélységben kifejtették az ércet. Az altáró összekötését az 50 méterrel magasabban nyíló aknával a törmeléken keresztül tapasztalható légmozgás erősíti meg. Mivel a becsült szintkülönbség lényegesen több, mint az akna lemérhető mélysége, egy közbenső bányaszintet tételeztek fel. A táróban a legerősebb kovásodást, agyag- ásványosodást a lefejtett telérek mentén találták. A fekütalpon helyenként ragacsos, elkenődött, sötétbarna agyagra bukkantak, ebből került ki a legmagasabb aranykoncentrációt mutató minta (26,5 g/t Au és 9,86 g/t Ag). Természetesen hálószerű terepbejárással felszíni mintákat is gyűjtöttek a horpákból és kutatóárkokból oly módon, hogy a gödrök alját kitisztították és a szálkőzetig hatolva vettek kőzetmintákat (Ilkeyné Perlaki, 1998; Elsholtz, 1999; Kecséti, 2000). 2012-ben és 2013-ban néhány ásványgyűjtő (Mesics Gábor, Nagy Mónika, Polgár László, Tóth László, Horváth Tibor, Gál Miklós, Papp Csaba és Körmendy Regina) bejárta a Tatárka régi, felszíni kutatógödreit (2. ábra) és több helyen végzett mintavételt, melynek eredményeit a Geománia weboldalán közölték (www.geomania.hu). Polgár László nyolc helyről (az altáró és az akna környékéről, valamint hat különböző horpából) gyűjtött sárga, barna és szürke agyagmintákat, melyeket itthon főzéssel, szárítással, iszapolással feldolgoztam. Az agyagminták közül egy szürke montmorillonitos
