Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Hágen András - Horváth Dóra - Stromp Márk: Az ipolytarnóci ősemlősök sebessége
Az ipotytarnóci ősemlősök sebessége 107 kutatási eredményeket Tasnádi Kubacska ismeretterjesztő munkáiban (1956, 1958, 1960, 1961, 1964, 1977) és szakmai közleményében foglalta össze (1976). A feltárás ötödik fázisa 1979-ben kezdődött, amikor is kezdetét vették a természet- védelmi beruházások. 1982-ben Solt R, a Magyar Állami Földtani Intézet preparátora, elvégezte a lábnyomos homokkő felszínének tisztítását és preparálási munkáit, amellyel újból megkezdődhettek a tudományos újravizsgálatok. 2. Munkamódszerek Az Ipolytamócon található lábnyomok talphosszai, valamint lépéshosszai Kordos (1985) tanulmányában szerepelnek. A Kordos által ismertetett talphosszak minimum és maximum értékeiből átlagértéket számítottunk. A lépéshosszak figyelembevételénél pedig a jobb-bal lábpáros cm-ben megadott eredményeit használtuk fel, amelyekből a biomechanika segítségével kiszámítottuk az élőlények mozgássebességét. 3. Földtani és őslénytani háttér A kora-miocénben a Széchenyi Slír Formációt követően zöld homokkőréteg rakódott le. Az üledék zöld színét a glaukonit nevű ásvány adja. A keresztrétegzettség megfigyelhető, de a kőzet inkább vastagabb rétegekből épül fel, agyagosabb (Báldi, 1983; Bartkó, 1985; Hámor, 1998; Sztanó & Harangi, 2010). A slír formáció kora oligocén végi-késő egri. A slírre ívesen keresztrétegzett, aprókavicsos, kövületes homokkő, felső részein padosán rétegzett homokkő, majd a „gömbköves” homokkő települ. A Pétervásárai Homokkő Formáció a nógrád-cserháti területeken eléri a 400-600 m vastagságot, Ipolytamócon pusztán 50-60 m vastagságban fejlődött ki. Mikrofauna tekintetében nagy hasonlóságot mutat a Budafoki Homok Formációval. Fosszíliái közül a tengeri süntüske és a szivacstű a leggyakoribb. A réteg egyik nevezetessége a cápafogak jelenléte (Bartkó, 1938), melyek a Botos-árokban nagy mennyiségben találhatók. A képződmény kora miocén eleji, eggen- burgi (Báldi, 1983; Bartkó, 1985; Sztanó, 1994; Hámor, 1998). A tengeri üledékképződés végét egy drámai változás jelentette. Az itteni sekélyöböl lefűződött a tengerágról és pangó víz lett, amelybe nagy mennyiségű törmelékes üledék (extraklaszt) került. A Zagyvapálfalvai Tarkaagyag Formáció megjelenését a Borókás-árokban 2-4 m, a Botos-árokban 10 méter vastagságú kavicsréteg jelzi. Akavicsok között megfigyelhető sok kvarcit, vulkáni, valamint metamorf kőzet lepusztulásából származó darabok is. Kordos (1985) véleménye szerint a glaukonitos homokkő (Pétervásárai Homokkő Formáció) lepusztulási terméke. Ezt bizonyítja Herrmann & Emszt (1940) vizsgálata is, miszerint a lábnyomos homokkő az Os-Vepor kavicstörmelékekből és az oligocén glaukonitos homokköveiből keletkezett üledék. A folyóvízi környezet néhány millió éves időtartamra állandósult, és szelíd feltöltő- déssé alakult ki. E környezetben képződött a szürke homokkő, amely az ipolytamóci lábnyomokat rejti. A páratlan leletek megmaradásához az kellett, hogy hirtelen vastag vulkáni hamu temesse be az egykori itatóhelyet. A vulkánkitörés 17,4 millió éve történt (Pálfy et al., 2007; Sztanó & Harangi, 2010). A vulkáni hamu a következő emlős-lábnyomokat őrizte meg a homokkőbe ágyazódva (2. ábra): Bestiopeda maxima (Kordos, 1985), Bestiopeda tarnocensis (Vialov, 1986), Car-
