Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Gimesi István Miklós: A kocka el van vetve... A szegedi kockakő útburkolatok története
98 Gimesi I. M. (18 x 18 x 14 cm), kötőkövet (27 x 18 x 18 cm), fejkövet, kötőszögköveket, háromszögkövet, püspöksüveget és járdaszegélyköveket (32x 32 x 16, illetve 49 x 32 x 16 cm) készítettek. Kiskockakőnél az élhosszúság 8-10 cm között változott. Magyarországon faragott útburkolati köveket 1981-ig készítettek, utoljára Szobon, a Csák-hegy bányájában. [Számos alkalommal láttam a közeli években, hogy Bolgáromban (Bulhary), valamint az Eperjes menti Fintán (Fintice), Felsősebesen (Vysná Sebastová), az Erdélyi-érchegységben Kristyomál, valamint a Székelyföldön, Mikóúj faluban mind a mai napig kézzel faragják a szegélyköveket.] Külön szakma volt egykor a kövezőmesterség. Zsigmond király idejéből ismert, hogy szó volt az utcák kövezéséről, de ebben az időben már Pozsony, Besztercebánya és Nagybánya is rendelkezett kövezett utakkal. A XIX. század végére az igények megnőttek a burkolt utak iránt. Míg 1874-ben 53 kövezőmester dolgozott az országban, 1890-ben 547 fő foglalkozott kövezéssel. Szeged útjainak jó részét a Pest megyei Bagról elingázó mesterek készítették, akik az ország számos területén vállaltak munkát. Kisforgalmú utcák úttestét általában megmunkálás nélküli, alaktalan, 15-20 cm méretre tört úgynevezett közönséges vagy idomított terméskővel, az ún. ciklopkővel burkolták. Az úttükör kialakítása és kellő alapozás után elhelyezett szegélykövek között szoros illesztéssel, az úttengely enyhe domborulatával készültek ezek az utak. Nagyobb forgalmú mellékutaknál az úttengelyben, az úgynevezett koronarészen a teljes szélesség mintegy harmadában ellenálló gránit- vagy bazaltkockakő került lerakásra, míg az út széle és a szegélyek kevésbé tartós andezitből kerültek kialakításra. A nagy forgalmat bonyolító, jelentős igénybevételnek kitett főutakat egységesen bazalt vagy gránit kockakőburkolattal látták el. Az utak tartósságához a megfelelő alapozáson kívül szükség volt arra is, hogy a kockaköveket minimális hézaggal, legfeljebb 10 mm távolságban, kötésben helyezzék le. A kialakult gyakorlat szerint az útszegélyre 45°-os szögben, háromszögkővel, kötőszögkővel vagy püspöksüveggel kezdték az első sort, majd az út tengelyében másfeles, ún. kötőköveket alkalmaztak. Nem volt gyakori alkalmazási forma nagykocka esetében a hullámvonalú elhelyezés vagy a hálós elrendezés. Kiskocka alkalmazásakor, mivel a felhasznált elemek némileg eltérő méretűek, a tökéletes illesztés és anyagfelhasználás miatt, valamint az út kellő stabilitásának elérése céljából számos mintát alkalmaztak, így az átlapolt köríves mintát, a pávafarkat, de alkalmazták a hullámvonalat, az ún. kígyót is, valamint a parketta- vagy átlós elhelyezést. Az út stabilitását, valamint a járófelület egyenletességét úgy érték el, hogy a kövek közti hézagok 5 mm-nél nem lehettek nagyobbak. A harmincas évekből származó adat szerint egy jó kövező nagy kockakőből naponta, 10 órás műszakban 40-50 m2-t, azaz 1000-1200 darabot, kiskockakőből 20-22 m2-t, azaz 2000-2200 darabot tudott lerakni, ezért járó fizetsége heti 120-140 pengő volt. Sorra tűnnek el a kőburkolatok, melyeket az utóbbi években inkább kertépítészeti, dekorációs célra vagy gyalogjárdák burkolására alkalmaznak. A kő bányászatától, feldolgozásától, szállításától nagy szakértelmet igénylő lerakásáig, míg végül városunkban út lett belőle, nagyon sok kézi munkát igényelt, ma pedig avíttnak, korszerűtlennek tartva, sokszor végzi törmelékkupacban vagy szeméttelepen a kisebb útbontásokból származó és elfogyó kövezet.
