Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Kecskeméti Tibor: A 60 éves Szakáll Sándor köszöntése
8 Kecskeméti T. 900-1000 darabbal gyarapodott a gyűjtemény. A gyűjtés mellett nagy gondot fordított a Kárpátok klasszikus bányahelyeiről származó anyag megszerzésére is. Ez főként gyűjtemények vásárlásával, geológus-muzeológus híján „gazdátlan” múzeumi kollekciók leltári átvételével történt. S e gazdag anyagból még egy külön rendszeres ásványgyűjteményt is össze tudott állítani. A gyarapodó gyűjtemény (akkor már közel 10 000 példány!) hamarosan nem fért el a Görgey Artúr úti épületben. A Természettudományi Osztály (akkor már esetenként 2-4 szakember is dolgozott ott) helybeli és országos, sőt nemzetközi eredményei nyomán az Illetékesek egy újabb épület biztosításával segítették a Herman Ottó Múzeum fejlődését, melyben helyet kapott az ásványtani gyűjtemény is. S nem akárhogyan! Szponzorok megnyerése és támogatása nyomán az országban elsőként Miskolcon kapott elhelyezést ásványtani gyűjtemény kerekeken guruló kompakt tárolószekrényekben! (Csak zárójelben említem, mikor először vitt Sanyi az új épületbe, meglepetve néztem az épületre: hiszen én ebbe az iskolába jártam elemista koromban jó pár évtizeddel ezelőtt!) E gyűjteményezési és kutatási koncepció szakfelügyeleti látogatásaim (akkor még fél évente kötelező volt a helyszíni látogatás!), valamint munkahelyemen történt számos mélyreható és „világmegváltó” beszélgetés során bontakozott ki előttem részletesen. E pár sorban vázolt munka nagyon sok utazást, terepjárást, tárgyalást, szervezést, gyűjteményi műhelymunkát, a kedvelt ásványokkal való „együttélést” jelentett Szakáll Sándornak. Mindezek során mindenkor bírta múzeumigazgatója és a megyei Illetékesek bizalmát és támogatását. Szakmai tanácsok tekintetében továbbra is ott volt mellette tisztelt patronája, Székyné Fux Vilma professzor asszony. Mindeközben folyt a mindennapi élete. Eleget tett hivatali kötelességeinek. Minden nap elindult eleinte a diósgyőri lakótelepi, majd később az azilumot jelentő bükkszentke- reszti otthonából, s fáradhatatlanul foglalkozott szeretett ásványaival. Végezte preparálásukat, védte állagukat, meghatározta, leltározta és rendszerbe sorolta őket. S eleget tett állapotbeli kötelességeinek. Várta otthon felesége, az egyetemi oktató Ildikó asszony, s két ragyogó kislánya, Virág és Gyöngy. Részt vett az otthoni munkákban, segített feleségének (aki maga is dolgozott!), valamint foglalkozott szemefényeivel, kislányaival. E munkával, de örömmel is teli, meghitt és kiegyensúlyozott családi háttér adta számára azt a biztonságot és nyugalmat, melyben tovább tudta építeni gyüjteményfejlesztési és kutatási programját. Szeretete az ásványok, elkötelezettsége az ásványtan iránt újabb és újabb lépésekre késztette. Úgy vélte, propagálnia kell az ásványokat, a hozzájuk fűződő gazdag ismereteket minden szinten és módon. Az egyre értékesebb és gazdagodó gyűjteményt be kell mutatni a nagyközönségnek! Ennek egyik legjobb módszere egy ásványbörze, a hozzá kapcsolódó népszerűsítő munkával, valamint egy kiállítás lenne - mondta. „Tudod, milyen problémákat veszel a nyakadban ezzel?” - kérdezetem tőle, mire ő azt válaszolta: „Tudom! Már elnyertem a helyi és országos érdekeltek jóváhagyását és támogatását! Vannak segítőim, akikkel meg is tudom valósítani. S helyet ad a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gyönyörű aulájában”. Hitetlenkedtem magamban, s csak akkor hittem el, hogy megvalósult a börze, amikor 1983. március első szombatjának reggelén leszállva Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron, megszólalt az információközlő hangszóró a szokásos dallam után: „Üdvözöljük a Tavaszi Ásványbörzére érkező kedves vendégeinket!” Azóta a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivállá fejlődött börze idén immár 32-edszer kerül megrendezésre. S egy évvel később megvalósította pompás anyaggal és installációval a Herman Ottó Múzeum első
