Vámosi Katalin: Mazsaroff Miklós 1929-1997 : A természet igézetében (Miskolc, 2010)

Fodor László: Emlékképeim Mazsaroff Miklósról

Mazsarolí Miklós (balról a negyedik, mellette a felesége) vendégeivel (balról az első Lenkey Zoltán, jobbról az első Seres János, a második Feledy Gyula, harmadik Czinke Ferenc) kiállításmegnyitóját követően. Kdelény, 1968. november 2. mindaz, ami megtetszett neki, téma lett számára. Rögzítette tudatába, vázlatfüzetébe, videóra, fényképre a látottakat. És a mester addig nem nyugodott, míg a téma piktori ecsetjére nem kívánkozott. Alkotásaiban tovább adta számunkra a természet iránti tiszteletét, sugárzó erejét. Ez volt, ez lett Mazsaroff Miklós festői ars poeticája. Emberi nagyságának és ars poeticájának illusztrálására egy újabb emlékkép. A Borsodnádasdi Lemezgyárban tett egyik látogatása során, ahová szintén vele tartottam, megragadott, milyen tisztelettel, emberséggel beszélt és fogott kezet a nagy melegben izzadó kohászokkal. Visszafelé jövet ki is fejtette, hogy a jó kép egyik fontos kelléke (ha nem a legfontosabb) a modellhez való jó viszony. Ma úgy mondanánk, a pozitív hozzáállás. Számára a modellek azok az emberek voltak, akik az értéket kétkezi munkájukkal teremtették meg a szántóföldeken, gyárakban, bányákban. Vallotta, hogy aki munkát végez, azzal csak a megbecsülés hangján szabad és kell szót váltani. Természetes volt számára az is, hogy tudását, tapasztalatait átadja tanítványainak, megossza az alkotás örömének beteljesülését. Ugyanazt várta el tőlük is, amiben Ő maga példamutató volt: precízség, szavahihetőség és megbízhatóság. Emberségét, diplomáciai készségét csillogtatta a Képzőművészeti és Iparművészeti Szövetség Észak-Magyarországi Szervezet titkáraként, húsz éven keresztül. Újabb emlékkép ebből az időből. Egy miskolci ér8 telmiségi aktíván nyugodtan, de határozottan a területen dolgozó festők, grafikusok elismertségéért, anyagi megbecsüléséért szállt síkra. Kritikus szavait az ülésen jelenlévő akkori művelődési miniszternek címezte. Azt kérte, hogy a vidéken dolgozó képzőművészek is mehessenek külföldre, mert csak így tudják magukat összehasonlítani másokkal. Felszólalásának végén némi éllel megjegyezte, hogy ne pesti és vidéki képzőművészekről beszéljenek a minisztériumban sem, hanem a fővárosban és a vidéken alkotó művészekről. Szavait taps fogadta. Akárcsak akkor, amikor a Műcsarnokban rendezett X. Képzőművészeti Kiállításon a zsűri bejelentette „Bolgár tengerpart"című munkája díjat kapott. Akkor adott interjújában tájképeiről elmondta, hogy a vásznon ne a konkrét helyet keressék, ahol a festmény készült, mert a művész önmagát is hozzáadja alkotásához. 1965-öt írtunk, a művészetet magyarázni kellett... 1984.1 Napraforgók, olajtempera És még hosszan lehetne sorolni Miklós barátomról emlékeimet, ahogy családi vagy baráti körben a „kiskert"-ben vagy épp várnai nyaralásunkról őrzök Róla. Örültünk egymás sikereinek, mindig elújságolta, mi történt a családban. Csilla lányát felvették az orvosira; Miklós fia levizsgázott autóvezetésből; újabb kiállítása lesz; Szófiából jönnek a rokonok; ma olyan ebédet főztem, ami ízlik majd Nektek; a borom is finom - érdemes megkóstolni. Miklós mindig sietett. Ennyire talán nem kellett volna...