Vámosi Katalin: Mazsaroff Miklós 1929-1997 : A természet igézetében (Miskolc, 2010)
Oeuvre katalógus
OEUVRE KATALÓGUS 1953 A katalógus összeállítása során szervezőelvként a kronológiát alkalmaztam. Jelentősen segítette munkámat az a tény, hogy legtöbb esetben Mazsaroff datálta műveit. A datálatlan alkotások esetében, ahol nem sikerült a pontos behatárolás, körülbelüli keletkezési időpontot jelöltem meg, illetve a legvalószínűbb időintervallum közé helyeztem el az adott művet. A keletkezés meghatározásában fontos támpontot jelentettek a stilisztikai vizsgálatok és egyes katalógusok, amelyekben feltüntették a készítés időpontját. Sajnos ezek száma elég kevés. Főként a kilencvenes évek utolsó periódusában készült alkotásainál volt szükséges e módszerek alkalmazása, hiszen Mazsaroff Miklós megromlott látása miatt felcserélte a számokat, vagy elírta azokat, amelynek következtében teljesen helytelen évszámok jöttek létre. Szerencsére a művek zöme is szignált, amely életének utolsó éveiben készült munkáira szintén jellemző. Viszont aláírásai ezeken a kései műveken töredékesek, több esetben a szignóból csak pár betű azonosítható be. A katalógustételekben törekedtem ezeket az aláírásfoszlányokat pontosan visszaadni. Az egyes éveken belül sorszámmal láttam el a műveket, amelyet évenként mindig újrakezdtem. Ugyanakkor technika szerint első helyen szerepeltettem a festményeket, ezt követően az egyedi rajzokat, végül a sokszorosított grafikai lapokkal zártam a sort. Ettől csak az 1979. 1 - 1979. 8 számú prilepi képeknél tértem el, ahol az azonos témájú munkákat egymás után helyeztem, mivel a sorozatot nem akartam megbontani. Követtem a hagyományos muzeológiai gyakorlatot a képek adatainak közlésénél, ennek következtében alakult ki a cím, technika, anyag, méret, jelzet, tulajdonos sorrend, amelyet kiegészítettem az irodalommal és azokkal a kiállításokkal, ahol az adott mű szerepelt. Az egyéni kiállításoknál csak a helyszínt tüntettem fel, viszont a csoportos tárlatoknál a pontos címet is. Az évszámokat a tételek beazonosítása miatt a legelső helyre tettem. A közgyűjteményekben fellelhető alkotások leltári számát is közöltem, viszont a magángyűjteményekben lévő daraboknál nem tüntettem fel a tulajdonosok nevét, mivel felhatalmazásukat erre vonatkozóan nem kaptam meg. A teljességre törekedve igyekeztem a katalógus anyagát összegyűjteni és az ismert helyen fellelhető alkotásokat bemutatni. Mindazon alkotásokat feltüntettem, amelyek hollétéről tudomást szereztem a katalógus lezárásának időpontjáig. Nem könnyítette gyűtőmunkámat a 1989 után kialakult helyzet, a termelőszövetkezetek és gyárak megszűnése. Tulajdonképpen ezeknek az alkotásoknak a további sorsa követhetetlenné vált. Csupán néhány darabra sikerült rábukkanni azok közül, amelyek az egykori LKM tulajdonát képezték. 1953.1 Csendélet olaj, farost, 80x60 cm j.j.l.: Mazsaroff M 1953 magántulajdon 1958 1958. 1 Bolgár népviselet pasztell, papír, 65x50 cm j. b. l.:MM 1958. VI. TOPCSI magántulajdon 1959 1959.1 Csendélet olaj, vászon, 27x17,5 cm j.j.l.: MM 1959. magántulajdon 1959.2 Alsózsolcai táj színes rézkarc, papír, 24,5x32,5 cm j. j. U Mazsaroff Miklós 1959. IX. magántulajdon 78