Vámosi Katalin: Mazsaroff Miklós 1929-1997 : A természet igézetében (Miskolc, 2010)

Életrajz

felkutatni apja rokonait. Édesapja Draganovo faluból indult el az 1910-es években Magyarországra, hasonlóan más kertészekhez, akik szintén áttelepültek hazánkba. 1957 áprilisában tért haza Bulgáriából, mivel az ötvenhatos forradalmi események miatt novemberben lezárták a határokat. Egyik bolgár rokonlátogatása során ismerkedett meg második feleségével, akihez novemberben visszautazott. Október 30-án elvált első feleségétől. December elsején házasságot kötött Szófiában dr. Nikolaeva Máriával és Topcsiba, egy bolgár faluba költözött feleségével, akit ide helyeztek körzeti orvosnak. 1958 őszén jött vissza Magyarországra feleségével és telepedett le Mis­kolcon. 1959 A Selyemrétre költözött feleségével és anyósával. 1960 Bulgáriai körutazáson vett részt feleségével. Ezt követően szinte minden évben, nyáron ellátogatott családjával a Fekete-tenger partjára. Kisebbik fiával, Miklóssal, Aggtelek, 1974 körül 1961. április 24-án született meg lánya, Csilla. 1962-63 A megyében elsőként kapcsolatba került falusi termelőszövetke­zetekkel (Edelény, Múcsony, Borsodszirák), melyekkel gyümölcsöző munkakapcsolatot alakított ki. 1963 A Soltész Nagy Kálmán utcán vásárolt lakásba költözött családjával, ahol haláláig élt. 1963-64 Nagymarosi Művésztelepen dolgozott. 1964 Szocialista szerződést kötött a Borsodnádasdi Lemezgyárral, amely kapcsolat közel egy évtizedig fennmaradt. 1965 áprilisában feleségével Jugoszláviában körutazáson vett részt. No­vember 13-én született meg fia, Miklós. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Területi Szerve­zetének volt a Borsod megyei titkára öt évig. 1966 Saját műtermet alakított ki a Soltész Nagy Kálmán utcai lakás tető­terében. Előtte a Miskolci Művésztelepen dolgozott. 1966-1970 A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Borsod megyei titkára, illetve a MÁV Képzőművészeti Szakkörének vezetője volt. 1967 Körutazáson vett részt feleségével a Szovjetunióban. 1968 A weimari Bauhaus egykori növendékével, majd a berlini Itten-Schule tanárával, Pap Gyulával barangolta be első ízben Itáliát, egészen Szicíliáig. A két hónapos utazás során Ausztriában, Németország­ban, Svájcban is megfordultak. A mediterrán tájélmény hatására művészetében stílusérés következett be, azaz a szolid, visszafogott lírai posztimpresszionista színeket és a szokványos képkivágásokat felváltotta a konstruktívabb, karakteres kifejezésmód, az erőteljes forma- és színvilág, valamint a belső rend, a szigorú szerkesztés. Mazsaroff Miklós temperamentumának hirtelen robbanása dina­mikussá, markánssá és karakteressé formálta nemcsak festményeit, hanem sokszorosított grafikáit is, melyek közül főként rézkarcokat, Csohány Kálmán grafikus társaságában, Miskolci Művésztelep, 1970 körül 119

Next

/
Thumbnails
Contents