Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

ÉLES Csaba: SZÉP SZAVAK, MÉLY ESZMÉK A MAGYAR „MUSZEIONI" SZEMLÉLETÉRT. A NEMZETI ÖRÖKSÉG ÉS ÖNBECSÜLÉS, AZ EMLÉKHELY ÉS MÚZEUM GONDOLATKÖRE A REFORMKORTÓL A KIEGYEZÉSIG

A MAGYAR NYELV MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 1 l-l 2. 71 pen, hogy e jövő szebb legyen, szükség, hogy a múltnak szégyenét el ne takargassuk magunk előtt, s tisztába jöjjünk magunkkal; miként eddig a kötelességet, mellyel minden nemzet tartozik közintézeteinek magához méltó fenntartásával, eddig vagy éppen nem, vagy legalább igen hiányosan teljesítettük. — A Nemzeti Múzeum még mindig inkább első alapítóinak tudományosságát, s honszeretetét, mint a nemzet méltóságát képviseli. Azért, hogy az intézet valóban nemzetivé váljék, a nemzet részéről több áldozat, saját méltóságának melegebb érzete kívántatik, s jaj nekünk, ha erre fölemelkedni nem tudunk."

2

3 Eötvös cikkében ezután egy nagy, lendületesen áramló, befejező gondolatmenet következik. Széles látókörű és dialektikus logikájú érvelése sűrítetten példázza a főrendiházi szónokot és a későbbi közoktatásügyi minisztert, a publicistát és a politikust, a szellemdús szenvedélyességet és az érzelmekkel átszőtt értelmet. Egy XIX. századi értelemben modern nemzetnek csak akkor van becsülete, ha részéről a tudományoknak és a kultúrának, a polgárosodásnak és a közintézményeknek is becsülete van. A nemzet méltósága, a külföldről jövő tisztelet fő motiválója tehát mindezek mindennapos megbecsültsége. „Van e hazában az embereknek egy bizonyos neme, mely míg a magyar zeneművészet cigányzene s hármastánc által képviseltetek, nemzetiségünket biztosítva hívé, s e tekintetben minden tudományos munkásságot feleslegesnek gondola; s nincs kedvem vele vitatkozni; de hát nem fekszik-e szívünkön e nemzet becsülete; nem érezzük-e a kötelességet, mellyel minmagunknak tartozunk, s mely abban áll, hogyha egyszer valaminek »nemzeti« címet adtuk, azt egy nemzethez illő fényben s nagyszerűségben tartsuk fel? A Nemzeti Múzeum ügye nemcsak a tudóst érdekli; benne nemzeti becsületünk ügye forog fenn... Ha valahogy idegennel találkozunk e termekben, nem lesz magyar ember — úgy remélem legalább —, ki a külföldinek bámulását észrevéve, el nem pirula; de éppen e pirulás, éppen az, hogy közintézetünk állapota felett megszégyenülve állunk, válik annak megváltoztatására ösztönné; s talán a gyalulatlan deszkák jobban szónokolnak a legsimábbra gyalult deszkáknál."

2

4 Eötvös végül egy fontos figyelmeztetéssel fejezte be a cikkét: „ne feledkezzünk meg utasításaink készítésekor Nemzeti Múzeumunkról, ha nem is azért, mert múzeum, miután a tanulás a legszebb politikai beszédek tartására szükségesnek nem tartatik — a tudomány nálunk sokak által a fényűzési tárgyak közé számíttatik —, de legalább azért, mert nemzeti, s mert minden nemzet, mely nevével felruházott intézetek s emlékekben önméltóságáról megfeledkezik, soha a külföld tiszteletére nem számolhat."

2

5 Sok állomást érintve vezetett egy hosszú út, egy sajátos fejlődésfolyamat a Magyar Nemzeti Múzeum történetében „első alapítóinak tudományosságától s honszeretetétől", gróf Széchényi Ferenc 1802. november 25-én, Bécsben keltezett adománylevelétől a frissen elkészült épületnek azokhoz az ominózus „gyaluladan deszkáihoz". Azonban ez már egy másik, egy történeti jellegű tanulmány témája. 2

3 EÖTVÖS József 1976. 162. 2

4 EÖTVÖS József 1976. 162-163. 2

5 EÖTVÖS József 1976. 163.