Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
FOGHTŰY Krisztina: MÚZEUMPEDAGÓGIAI KÉPZÉS A FELSŐOKTATÁSBAN
A MAGYAR NYELV MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 1 l-l 2. 213 • Történettudományi: A történettudományi tárgykör az emberiség fejlődésével, előrehaladásával foglalkozó ismerettartalmakat közvetítő (őskortól napjainkig) tantárgy. A kiállításokon bemutatott történeti korokat, azok tárgyi világát, a tárgyakon keresztül az emberek életét ismerhetik meg a résztvevők. Összesen: 30 óra • Természettudományi: A természettudományi tárgykör célja a pedagógusok aktív múzeumpedagógiai tevékenységének előkészítése. Ez az előadások mellett életszerű, konkrét feladatok megoldásával történik. Ide soroljuk mind a kiállítások magyarázását, befogadását, feldolgozását, előkészítő konzultációkat valamint a hallgatók gyűjtési és preparálási gyakorlatait. Összesen: 30 óra • Művelődéstörténeti: A művelődéstörténet tantárgy keretében a résztvevők ismereteket kapnak az emberiség története folyamán létrehozott anyagi és szellemi javak előállításának és felhasználásának történetéből. Kiemelt jelentőséget kap a szellemi kultúra története, a művelődés és oktatás, a tudomány és művészet elterjedésének, fejlettségi színvonalának története. Összesen: 30 óra IV. Speciális témakörök összesen 60 óra, a képzés 9%-a. Lehetőség adódik a képzésben résztvevő valamennyi múzeum bekapcsolódásának alternatív múzeumpedagógiai tevékenység megismerésére, különböző művészeti technikák és módszerek alkalmazására, műhelymunkák keretében. Az interaktív kiállítások lehetőséget adnak a kiállítási anyag újszerű megismertetésére. A speciális témakörök az alábbiakban foglalhatók össze: • Bevezetés az egyiptológiába: Az ókori Egyiptom népeinek történetével és kultúrájával foglalkozó tantárgy. A Szépművészeti Múzeumban az új koncepcióval létrehozott egyiptomi kiállítás tanulmányozására. Történelemóra a múzeumban, módszertani kínálat az általános és középiskolai tananyaghoz kapcsolódva. Összesen: 15 óra • Történeti játszóház: Célja egy adott történeti korszak megismertetése, feldolgozása, megelevenítése, játékos formában. A történelmi események szituációs játékokban jelennek meg, amelyekben a gyerekek rejtett képességei is kibontakozhatnak, önismeretük fejlődhet. A történeti játszóház egy olyan komplex ismeretterjesztő módszer, amely a történeti téma, a korhű tárgyi világ és a korba való beleélés szoros egységére épül. Összesen: 15 óra