Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
KRISTON Vízi József: MEGÉRTÜK, - DE MEG IS ÉRTETTÜK? MÚZEUMI TÖRTÉNÉSEK „FELNŐTT" MÓDRA
A MAGYAR NYELV MÚZEUMA, SZÉPHALOM, 2009. MÁJUS 1 l-l 2. 119 ott tartják meg; Adventben ők a házigazdái a hétvégi szokásgyakorló programok reájuk eső részének (Borbálázás, Lucázás, ünnepi készülődés), tanácsadással szolgálnak a gondban lévő ifjú anyukáknak és a mai nagymamáknak, s természetesen fontos forrásai az adatgyűjtésben mindig éhes etnográfus muzeológusnak is. Ott(hon), nálunk, együtt kezdik meg a bérmálkozásra, templomi ünnepekre vagy egy-egy kedves helyi elhunyt emlékére készülő viseletdarab vagy dísz kialakítását. Télidőben ők is szomszédolnak, de maguk is (a múzeum ilyenkor illatokkal teli) idevárják a helyi és környékbeli asszony-közösségeket ünnepi receptcserére és kóstolóra. Késő ősztől (szüret után) május elejéig tart ez az összejövetel-fűzér, mert ilyenkor „már menni kell a kertbe, dolog van a hegybe' meg az öregeket sem lehet elfelejtenie Emellett vagy eközben kőkemény munka is folyik: ugyanők, vezetőjük révén képviseletet látnak cl a múzeum munkáját segítő egyesület irányításában, így küldetésüknek és hozzáértésüknek megfelelően — jobbára nyertes és alkotó munkával szintén bőven járó — múzeumi érdekeltségű pályázatok készülnek. Jóvoltukból állt össze, került bemutatásra a kistérség és a megye településein, valamint rangos szakmai helyeken az újra felfedezett úgynevezett Kapos-menti fehérhímzés vándorkiállítási anyag, amely jelenleg Kecskeméten vendégeskedik. Mindez tehát Dombóváron a múzeumban, múzeummal és a múzeum további jó hírnevéért folyó komplex program többéves megvalósítása, amely elsősorban felnőtt és időskorú asszonyok aktív közreműködésével zajlik. 4 4. „Dombóvár a régészkedő város" — ezt az alcímet adta szekszárdi archeológus kollégánk hosszabb ideje látható tárlatunknak rendezés közben. A találó jelzőt igen sokan és büszkén magukénak vallják: a mai középgenerációhoz tartozók közül sokan részesei voltak az 1980-as évek elejétől hosszú ideig folyt Dombóvár környéki tervásatásnak. A három helyi középiskola növendékei és tanáraik, valamint az alkalmi vendégcsoportok a nyári tíz-tíz nap alkalmával — a tanévbélihez képest — jóval másabb közegben rázódtak és szoktak össze; új/fajta ismeretségek, szerelmek szövődtek. Elmondások szerint a felnőttek, a tanártársak közötti súrlódások egy jó része ennek nyomán eltűnt, az iskolai hierarchia itt nem vagy nem a szokásos módon működött. 5 „A Munkához kellett igazodni!", — emlegetik sokan ma is. Ez, a bő két és fél évtizeddel ez előttről származó és a múzeum(iság)hoz kapcsolódó legendárium elevenedett meg újra, amikor két évvel ezelőtt egy nagyberuházás megelőző feltárásának ismét több tucat közvetlen résztvevője volt az értőbb közmunkástól az amatőr gyűjtőn, a pedagógusokon át a szabadságos városházi hivatalnokokig. Mivel ez is testet öltött az említett régészeti kiállítás tárlóiban, melyhez egy kedvcsináló „régészeti Kisvakond-turkáló" társult, a múzeumnak ez a terme azóta az ebben érintettek egyfajta találkozóhelyévé is vált. A bevezetésül említett múzeumalapító egyesület régtől és joggal tekintélyes — értelmiségi — tagjainak megnyerésével egyfajta helytörténeti önképzőkör működik, havi rendszerességgel tartva összejöveteleket. A korábbi és mostani ásatás élményei, a felfedezés-megtalálás és (szakember általi) beazonosítás izgalma, helyi és környékbeli amatőr gyűjtők egyre gyakoribb meg4 KRISTON VÍZI József 2008a 18-19.; Uő. 2009b 586-593. 3 KRIS'l'ON VÍZI József 2009a 317-344.
