Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Négy „történet"

felvesz en nagy vastag kötelet, odamegy e fáho, oszt a nyakára csavargattya. — Jaj, uramjézus, tán csak nem akasztotta fel magát. — De bion fel a. Mingyá ott helybe. No de úgy kekett av vén atillának. - Hát asz látta je mikor felfeszítették. — Láttam hát. Jaj av vót mécs csak asz szomorú. Elősször ott kínoszták, meg ostoroszták ap Püátus házába. Ott köpdöstek rá, ő men nem szólt esz szós se, hanem csak áta nasz szekden, hogy af fejibe nyomták at töviskes koronát. Asztánna meg osz kivitették vélle a keresztfát ak golgotára, oszt ott felfeszítették két lator közé, úgy mint a képeken van. De csakúl láccottak kíkódása, mintha élő vót vóna. Kezibü, mel lábábú csurgott av vér, oszt ott huzakodott mer rángatódzott at testyi ak keresztfán. Akkor ics csak ollyan szekd vót ak képi, de véres verejték csurgott le rúka, oszt asz szájjá meg ki vót nyitva ak kíkódásba a szemit mef forgatta az ég fele. Eccercsak lehajtotta af fejit oszt mehhalt. — Jaj, az átkozott pogán népi! — Hász szév vót (széppót) lekœm, még én magam is megnézném eccer. Mer néka betű is lett af falon, tuggya, dekát ezen szemem má nem fogja okyan gyorsan, mint fijatal koromba. Mingyá elszalatt ab betű. — Nohát azé esz még énis mennézném, ha még eccel lenne. — Jaj de ém memmé má csak eltanyázgatok ittég, oszt agy gyerekek men nem tunnak mit ennyi estére. Szaladok is má no hazafele. Aggyonistej jó éccakát, kennek is, Isten hkivel járjék. IV. Eccer eggy felfőgyi embeb begyött Kövesdre egy kocsi fával. Ment végig az úton, osz várta, miv valaki meweszi tüke af fát. Hát eccercsak megálkjja ab borbé, oszt aszongya néki, hogy hogy anná es%t a\ egészet? Aszongyajaz ember, hogy egy mázsa búza. Ab borbé nem is alkudott soká, hanem kifizette am mázsa búzát. Hát akkor gyött még ah hadd el hadd. Hogy aszongya ab borbé, hogy ő úgy kérte, hogy hogy aggyaj az egészet. Ak kocsit, meg asz szamarakot is. Veszekettek ed darabig, asztán elmentek ab bkóho, hot tegyék köztök végzést. De bij ab bkó ics csak ab borbénak adott igazat. Hijjába, ha eccer ab bíró aszonta, hogy hogy aggyá eszt az egészet, akkor ezövé jár egésze. Kend meg en nasz szamár, aszonta jab bkój a felfőgyi embernek. Hát akkor én esszóval szamár vagyok. Ak kend, elmehet kend, máskor ne haggya magát becsapnyi. Erre oszt elment af felfőgyi ember leh horgasztott fővel. Eccer csak, nem is soká beálktott ab borbého memmeg af felfőgyi ember. Aszongya ab borbénak: Mennyije nykna meg engem, meg ak két öcsémet. Hát hun vannak az öcséjei. Kint az ajtó előtt várnak. Hát mennykom mind ak hármokot 2 pengője. Af felfőgyi ember kifizette ap pészt, osz mennykatta magát. Mikor em mevót, kacs csak bevezetyi az ajtón ak két szamarat ab borbého honnykja meg azokat is, mert azok az öcséjei. Hogy