Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A parasztregény mint korjelenség

után ide kellett visszatérnie. A két nagy regény között élte meg a nemzet mindazt, amit a Nyugat XIX. századnak nevez, de úgy élte meg, hogy az sokszor a civikzáció torzképéhez hasonktott s magán viselte annak minden baját és magával hozta minden kiábrándulását. Maga ez a kiábrándulás is korábban megjön nálunk, mint külföldön, hisz véglegesen és végzetesen sohasem szakadtunk el a földtől. Gárdonyi fáradt menekülése a falu felé még inkább csak apró, lkai hangulatokba terelődik, de Móricz Zsigmond erőteljes vérbősége — bár romandkus szemlélettel — már sok regényében egészen ebből a parasztvérből táplálkozik, a legújabb kor népi kodalma pedig teljes egészében a parasztságra, mint reaktásra támaszkodik. A két nagy regény közé és köré üymódon egész sajátos paraszt („népi") irodalom csoportosul, mely a mélység helyett most szélességben mutatja ennek a problémának a jelentőségét. Nálunk ugyan csak nemzeti szempontból (mint ahogy eleddig kodalmunk minden nagy kérdése nemzeti vonatkozásban éri el teljes mélységét), de ez mutatkozik a legegészségesebb felfogásnak s a kérdés valószínűleg úgyis erre a területre fog korlátozódni szerte a világon, ha reáks megoldást keres. Ha az emktett regények a parasztkérdést a magyar társadalom egységébe ágyazták bele, akkor Móricz Zsigmond legújabban megjelenő nagy Rózsa Sándor-ciklusában (eddig már két kötet jelent meg belőle) még tovább megy s egészen eredeti és merész módon a történelembe vetíti bele a parasztproblémát. Páratlan jelenség ez az kodalomban, hiszen azt hitték, hogy a parasztságnak nincs történelme, holott ez volt mindig és mindenütt a történelmi dombormű alapanyaga, ha az alakok rajzában nem is lehetett mindig feksmerni s ha nem is látszott mindig a kultúra aranyozása. De ugyanakkor nálunk egészen szerves jelenség is: a sajátos, eredeti ihletésű, magyar ponyva kedvelt betyáralakja vonul be vele a magas irodalomba, megjelenik a nagy magyar színpadon a népi hős, mint az osztályérdekeket szolgáló igazságszolgáltatás egyoldalúságának helyrebikentője, a megsértett társadakni jogrend kiegyensúlyoz ója, az igazi erkölcsi embereszmény megtestesítője, a nagy érzések és nagy eszmék igazi hordozója: Rózsa Sándor, a betyár. Az ödet eredeti s talán mély is s ha nem is valósítható meg végig zökkenő nélkül, de kétségtelenül igen erős gyökerei vannak a romantikus népi betyárszemléletben s rendkívül jeUemző korunkra. A betyárnak népi eszményként való beálktása méltán kelt megütközést a jóérzésű emberben. A „népi" kodalmat mégis meg kekene különböztetni a ponyvától. Móricz Zsigmondnak ez nem sikerült. A magyar parasztszemlélet tehát egységesebb, mert szervesebb, mint a külföldi. Erős lkai beálktottsága ekenére is sokkal nagyobb hajlama van a reakzmusra s legnagyobb erénye éppen az, ami a külföldi parasztregényben leginkább gondolkodóba ejtett bennünket (bár mint korjelenségben épp ez