Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Menekülés az irodalomban

Menekülés az irodalomban Giono regényeire úgy csapott le fordítójuk, IUyés Gyula, mint egy megtalált kincsre, s olyan tempóban készülnek a fordítások, mintha nem lehetne holnapra halasztani, hogy megtudjuk, mi van bennük. Igaz, a fordító maga is egy határozott kodalmi programm képviselője nálunk s bizonyosan rokonra vélt találni Gionóban, ez hát sokat magyaráz buzgalmából, de nem korjelenség-e ez a programm maga is s nem keü-e sokkal többnek vennünk ezt a népi tájékozódást kereső kodalmat, mint puszta divatnak? Mi itt Magyarországon jobban tudjuk, mint Gionóék odaát Franciaországban, hogy igen. S hogy a regények megjelenésükkor kodalmi vitát indítottak el, melyben a vélemények hevesen pattognak pró és kontra, ez mind arra mutat, hogy sok közük van hozzánk, élő kérdéseinkhez szólnak. Hogy többet ne mondjunk, élénk vüágot vetnek az kodalmi decentrakzáció kérdésére is, amekyel éppen e lap hasábjain foglalkoztak legutóbb. De itt úgy jelenik meg a decentrakzáció kérdése, ahogyan az minden kodalmi programmszerűségtől menten az koknak a lelkében él s már régóta él. így ezek a regények — európai viszonylatban - rávkágítanak az emberek lelkében rejlő fontos alapjelenségre, melynek a decentrakzáció is csak egyik vetülete. Giono hívása: el a várostól, el a civikzációtól, menekülj a földhöz és a paraszthoz, nem először hangzik fel, s a magyar kodalomban sem az ő kiáltása az első, sőt Ikyés Gyula is már határozott és nagyjában kialakult kodalmi programm képviselője, inkább megvalósító, mint kezdeményező. Az előkészítő szava azonban sokkal előbb elhangzott már a pusztában. Régen, még a századfordulóban, mikor a polgári-kberáks szekemi kodalom vkágkorát élte, mikor a franciák maguk még legmesszebb vannak Gionótól és Gide, e modern Voltaké hideg észmammonjának áldoznak, nálunk már fekép az új Rousseau, az öregebb Giono, Gárdonyi Géza. Nem hivalkodva s nem is hangos szóval, még kevésbé „programm" szerint, csak egyszerűen, csöndes életmagatartással, melyet a korformálta kodalmi lélek diktált neki. Hogy ezúttal elvitattuk az elsőbbséget az éber szekemű, szeizmográflelkű franciáktól, az ebben az esetben természetes és megnyugtató: megfelel a mi sajátos tényeinknek. Mi sohasem kányoztuk be magunkat oly erősen egy polgári ideológia sínpáraka, a civikzáció vasbeton-útjára, hogy onnan ne lehetett volna visszafordulás vagy kitérés. Lelkünk (sajnos, vagy hákstennek) sokkal szabadabb volt, nem kötöttek évszázados polgári hagyományok, de a föld, az egyszerűbb élet hívása sohasem szűnt meg fülünkbe csengeni. Velejárója volt ez annak a fontos szerepnek, melyet a föld betöltött nemcsak az egyetemes nemzet, hanem még a középosztály, a dzsentri életében is. Polgári