Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Mezőkövesd

Mezőkövesd Beékelve a palócságba, itt él Mezőkövesd híres népe, a Bükk lábánál, elkülönülve a környék népétől, társtalanul és büszkén, mint maga a magyar faj, és hordja még színpompás népviseletét, akkor is, ha a cifra köntös alatt ott ég egyúttal a tragikus magyarság minden sebe és ott kísért a magyar népi társadalomnak minden kínzó problémája. Önérzetes, büszke nép, mint maga az egész magyar faj. Évszázadokon keresztül elzárkózott a körülfekvő falvaktól, megmaradt egész története folyamán a magaszabta keretek között s szégyenszámba megy még ma is, ha valaki idegen faluból nősül. A „másfalusit" sohasem tekintette olyan embernek, mint ő maga. Szolga sohasem volt. Története elején is szabad királyi bktok volt a község, de később is, mikor a megváltozott viszonyok földesurat rendeltek föléje, inkább bérbevette önmagát földesurától, de nem tűrte a robotot, meg a dézsmát a földjén s a portáján. Hat ökörrel itt sohasem szántottak, de csak azért, mert a matyó ember vére sohasem tudta megszokni az ökör lassúságát: szeret fékevágott kalappal két-három szüaj, jóltáplált ló közé vágni. Ték estéken, ha szünetel a munka, olyan magatartással nótázza végig a főutcát, mintha rajta kívül senki sem lenne a világon. A községben sűrűn megforduló idegeneket nem sokba veszi s olyan mozdulattal ák meg, (ha megák) a fényképező gépe előtt, mintha - elnézően ez kánt a furcsa „úri passzió" kánt - kegyet gyakorolna. Arra született, hogy megbámulják, bár ő maga nem látszik ezt észrevenni és úri gőggel néz el a bámulok feje felett. Az idegenforgalom valóban elég nagy: a Hortobágy mekett Mezőkövesdet szokták emlegetni, mint sajátos magyar látnivalót. De míg a Hortobágy nomádos életformái, pusztai szépségei csak nekünk magunknak jelentenek drága magyar múltat és sajátos magyar poézis forrását, idegenek számára azonban nagyon sokszor éppen elszigeteltségünk, talán elmaradottságunk és ázsiai származásunk élő bizonyítékai — addig a mezőkövesdi népviselet káprázatos szépsége, a vasárnapi miséről kivonuló fiatalság nagyszerű színpompája, az öreg emberek nyugodt, méltóságos egyszerűsége és komolysága minden idegenben hátsógondolat nélkül keltik fel azt a csodálatot, amit szeretnénk, és azt a megbecsülést, amit elvárhatunk magunknak. Az igaz, hogy az idegen nem látja meg a nagyszerű színvízió és a ragyogó harmónia mélyén a árnyékot, és nem tudja, hogy a matyó népélet úgy tükrözi vissza a magyar népi társadalom életét, hogy abban a szociáks bajok is fokozott mértékben megfigyelhetők, nemcsak az értékek és adottságok.