Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A pedagógus visszanéz

sik sebésznek hagyja. A műszerész kitűnően ért a televízióhoz, de sokszor akg konyít már a rádióhoz is. A szakbarbárság réme eken utolsó védekezési lehetőség még a középiskola, jelesül a gimnázium. Itt még van mód és lehetőség arra, hogy az egész ember teljes harmóniában kibontakozhassék, ez a humánum maradjon alapja a későbbi elkerülheteden szakosodásnak is. Itt, de már csak itt van utolsó lehetősége és jogosultsága is a pokhisztorságnak. S ennek a lehetőségnek nem a rideg szaktanár a letéteményese. Es végül: a helytállás. Egész mekel a hivatásnak (nem a „foglalkozásnak"). Mert ha valaki azt nézi, mi fér el szaktárgyi keretei között, mennyi a kötelező hed óraszám s mi az, ami már túlórának számít, tékát külön díjazással jár, az sosem lesz igazi „nevelő". A pedagógus sose lett tőkepénzes a foglalkozása után, ma sem lesz az. De akkor legyen meg legalább az erkölcsi tőkém: ott voltam mindig, ahol szükség volt rám s nem én vagyok adósa senkinek. (Borsodi Művelődés XII. [1987] március, 67—72.)