Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A „Hadas"? Tények, talányok, tévedések

szétszóródás előtt" eltelt légüres időteret), részben már saját tapasztalat, részben a helybeli róm. kat. plébánia 1676-tól folyamatosan vezetett anyakönyvének kásbek, tehát hiteles és egykorú dokumentumai alapján — ezúttal egy család (saját családom) vonalán. A családfát ennek alapján elég messze, „hetedíziglen" sikerült visszafelé ágaztatni: 1715-ig, amikoris egy 44 éves apa újszülött fiát keresztelték. Az apa (a hetedik íz) eszerint 1671-ben születhetett: itt-e, vagy máshol, már nem dokumentálható közvedenül, mert az anyakönyv csak 5 évvel később indul. De ez most a mi szempontunkból nem is fontos, s nem is kek visszamennünk olyan messze, csak harmadízig, a nagyapáig. így is elég szép a múltbek perspektíva (a „legkisebb fiú" véleden ismétiődése folytán): ez a nagyapa ugyanis 1813-ban született (Arany János négy évvel, Petőfi meg éppenséggel tízzel volt nála fiatalabb). 1848-ban kötött második házasságából (most csak ez érdekel) négy fiúgyermek maradt utána. O maga, mint „colonus nobiks" (eszerint az 1642-ben Felső-Borsodban nemesített ág egyenes leszármazottja) és későbbi, immár tapasztalad tények szerint is, egész telekkel rendelkezhetett. Abban az időben ugyanis, a régi földközösség felbomlása táján (utolsó újraosztás 1816 körül) „.. .nem keresték azt, hogy nagy apjáé volt-é a föld? — hanem mihelyt a Földtől szolgálni nem bkt, tőle azonnal ingyen vétetett el, — és annak adatott, aki attól adózni, katonát tartani és egyéb Szolgákatokat felviselni készen ákott." (mezővárosi jkv. 1838-ból). Nos, a mondott közelebbi múltban, e század 20—30-as éveiben a Hór-patak bal oldalán, a Kis Jankó Bori-környék tükörképén, knmár saját tapasztalatom szerint, a helyzet a következő volt: a dzsungelben emberemlékezet óta ott lakott két hasonló nevű, akkoriban is távok rokonnak tartott család (későbbi kutatásaim szerint valóban: egyik a dédapától [szül.: 1783], másik az ük felől [szül.: 1763] ágazott ki). Mindkét család földközragadt, szegény summásnép volt, s az is maradt a II. világháborúig. A fenti nagyapa leszármazottai azonban ugyanez időben valamivel lejjebb laktak, középparaszti sorban, ott, ahol a dzsungelből kiágazó utca valamennyke kiegyenesedik, s kiszélesedik, hatalmas porták, kertek között halad a patakkal párhuzamosan. Ez utóbbi helyzet családi hagyományok és személyes élmény alapján részletesen elemezhető. A nagyapa négy fia közül három maradt itt e másodlagos (dzsungel után következő), vagy tán eredeti telephelyen, oly módon, hogy a legkisebb fiú (édesapám) az ősi portán és házban maradt, két másik fiútestvér pedig szemben, az utca másik oldalán levő, a patakra járó hatalmas telken osztozott, mely eszerint a nagyapa ólas-kertje lehetett, akkor még, az első fázisban, a közveden közelben. A negyedik (közbülső) fiúnak azonban itt már nem jutott volna elég tágas porta, így ő az osztozkodáskor átkerült a Melegoldakól (Alkotmány utca) a Hidegoldaka (Mátyás u.), amely akkoriban, a múlt század 80-as éveiben talán még afféle, részben esetieg már beépítés