Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

„Matyó lakodalom" - a Nemzeti színpadán

bolondjával stb. A második felvonás a leánykérés szertartásai köré csoportosul, a harmadik felvonás pedig a lakodalmat kozza jekemző és sikerült képekben. S míg itt a fiatalok megbarátkoznak új helyzetükkel, alkalom nyíkk Thuza Erzsának is, hogy Blaháné hangjával álomvüágba nótázza az ekagadtatott közönséget. Mert a darabnak óriási sikere volt. Legalább is így k erről a Miskolczi Napló 1914. jan. 28-iki számában. A közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelte a színészeket és a szerzőt, egyszerűen nem akarta elkagyni a színházat, úgy kekett a szintén jelenlévő főpolgármesternek rájuk oltatnia a villanyt A fiatalság megvárta Garamszeghyt a színészbejárónál, s vákára kapva ünnepi menetben hordozta a színház körül. Nem csoda. A színház mindent megtett a siker érdekében. Csak gondoljunk a szereplőgárdára: a már emktett Blaha Lujzán kívül olyan színészek játszottak a darabban, mint a fiatal Rózsahegyi Kálmán Matyi szerepében, Rajnai Gábor Andris szerepében, Murányi bkot Kurd József, a törvénybkót Bartos Gyula alakította, megannyi nagy név már akkor, vagy rövidesen az lesz. De a siker legfőbb tényezője, még e nagy neveken túl is és most is, a matyó népviselet volt. Eredeti ruhákat vittek fel Kövesdről az egész szereplőgárda számára, a menyasszony ágyát igazi szekéren igazi lovak vontatták be a színpadra, s ha valaki nem hitt a szemének, csak fel kekett néznie az oldalpáholyba: ott volt a mezőkövesek küldöttség, a jegyző, a bkó, a törvénybkó, Tuza Erzsa (az igazi!), Vámos Bori és Gáspár Mari, ha úgy tetszik, a hitelesség pecsétjei a bemutatott darabra. S egy babérkoszorút adtak át Garamszeghynek, rajta szalag és fekrás: „Városunk szülöttének". Ilyen volt hát nálunk a „boldog békeidőben", 1914. januárjában egy népszínmű gálabemutatója, sakangos-sujtásos színpadra álktással, matyó ruhákkal és szalagos babérkoszorúval. Miközben az Idők Méhe érlelte már a nagy kelevényt, s szinte hakatszott a nagy kapu nyikorgása, ahogy majd „döngve becsapódik" a magyarság előtt. Nos, ha tetszik, keserű szimbólumnak is felfoghatjuk ezt a „matyó lakodaknat", hisz rá egy fél évre már „terítve a Föld, lakni tessék! Lakjunk dögig e Nagy Tivornyán!" De ez aztán már nem népszínmű, nem is folklór, hanem Ady mennydörgő prófétálása a ránk szakadó vüágkatasztrófáról. Egyébként van ennek a darabnak még egy utórezgése is: ugyanez a Garamszeghy Sándor, miután maga is megjárta a vüágháború poklát, s Szibériából egy kötetnyi verssel („Szibériai vkágok") és egy másik kötetnyi elbeszéléssel tért haza, 1920-ban ugyanezt a „Matyó lakodalmat" ugyanitt, Mezőkövesden filmre is vitte. Nagy szenzáció volt Mezőkövesden a soha nem látott filmforgatás, nem kekett a rendezőnek statisztákról gondoskodnia. Mint kis gimnazista magam is megcsodáltam a furcsa tevékenységet (fűmet még soha nem láttam addig életemben), de hogy mi lett a film sorsa,