Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Matyó tájnyelv

Vargányi, Pestánknyi. Máskülönben ez a kettős jelentés megvan a párhuzamos -nál, -nél rag esetében is, de csak személyes névmásoknál: Nállunk má vótunk, most mehetünk náUatok. Hasonlóképpen feltűnő vonása a matyó tájnyelvnek, hogy a -val, -vei rag soha nem hasonul, tehát nemcsak: ajtóval, tetővel, kanem: házval, kenyérvei, fákval, fűvekvel. Az eredményhatározó ragja sosem -vá, -vé, hanem minden esetben (mélyhangú szavaknál is) egyszerűen -é: Sáré vát a nagy por az esső után. Ilyen alakok is: szalmáé, szénáé. Már emktettük a hangtani részben, hogy az l-re végződő határozóragok 1-je elmarad: kázrú, kertrű, háztú, kerttű, házbú, kertbű, házastú stb. Sokszor előfordul, hogy azok a szótövek, melyek ragozás közben megrövidülnek, ezt a rövid alakot analógia útján az alanyesetbe is átviszik: eger, veréb, gyüker, szekér, fenek (feneke), kocsikerek, vikanyel. Viszont hosszabb tövek is előfordulnak, méghozzá nemcsak magánhangzóval, hanem mássalhangzóval is bővülhet a tő: tolyú, enyű, könyű, méhe, moha; tövisk, araszt (töviskes, árasztót). A mekékneveknél a felsőfok előképzője nem leg-, hanem let-: letszébb, letnagyobb, ledsletnagyobb. Az -ók kicsinyítőképző keresztnevekben (Istók-féle alak) sokkal gyakoribb, mint a köznyelvben: Térók, Matyók, Marók. De bizonyos enyhén sértő hangulatclem kapcsolódik hozzá, szemben a családias Téra, Mari, Matyi alakokkal. — Sajátos, bár ritkán előforduló szóképzés: foncsik, ülcsik. Ha most a szókincs alakulását vizsgáljuk, rendkívül gazdag burjánzással találkozunk Igen sok olyan szó van, mely csak ezen a szűk kelyen ismeretes és használatos (ezek legnagyobbrészt természetesen a ruházkodással, jelesül a hímzéssel voltak kapcsolatosak, valamint — még régebben — a szövésfonással, illetve — kisebb számban, de mindmáig — a mezőgazdasággal). Azonkívül vannak olyan szavak, amelyek a köznyelvben is megvannak, de itt más jelentésben élnek. Végül olyanok, melyeknek csak a hangalakja különbözik a köznyelvitől. Kezdjük talán fordított sorrendben. A változott hangalakú szavakról már beszéltünk a hangtani részben, itt csak néhány érdekesebb példát idézünk fel: gkind (görény), ménetke (menyét), kutú (kátyú), fejel (párna), féke tő (főkötő). Jelentésváltozáson mentek át, ületve jelentést cseréltek fel: boss (paprika), pici (szalonna a kisgyerek nyelvén), kisház, nagyház (szobák), ruha (vászonlepedő batyuhoz), tanya (kiülnek a ház elé beszélgetni: „kitanyáznak"), mosina (gyufa, s a tűzhely egy fajtája), pad (padlás), pakás (gerendás mennyezet), kóter vagy küső (rakodó, magtár), bika (a cséplőgép motorja). Mekéknevek: pocsék (pazarló), gazda lyány (gazdag), jógazda (kulák), pecsétes (vörhenyben van), pogány (kegyeden), jeles (feltűnő), hülye (süket), renyhe (rendedenkedő) és még sok más.