Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
A farkasra vonatkozó mitológiai adatok egyértelműen bizonyítják a farkas egykori totemisztikus eredetét. Hasonlóan a medvéhez, megkülönböztetésben részesült. Neve tabu jellegű állatnév volt, s amint Pais De^ső mondja, a farkas a finnugor eredetű far alapú fark kicsinyítőjének képzős melléknévi származéka. Az elnevezés a farkast a magyar mitológia ősi rétegéhez kapcsolja. Megkülönböztetett funkcióját mutatja az az adat, amely szerint a magyarok a X. században farkasra tettek esküt. A későbbi századokból pedig a Farkas keresztnévadás igazolja a jelentőségét. Farkas személynévként már a XII. században felbukkan és a főurak (később nem csak azok) gyakran adtak Farkas keresztnevet a fiúgyermeküknek. A Farkas keresztnévadás hátterében Bornemisza példája nyomán világosan kitűnik a funkció is. Ha az elhunyt gyermek után születőnek Farkas nevet adnak, akkor az megvédi az újszülöttet. Azaz, a Farkas név viselője olyan mágikus erővel rendelkezik, mint az állat, sérthetetlen lesz, mentes lesz a bajoktól, bátor és legyőzhetetlen férfi válik belőle. Ziins^ky Aladár szerint az egyénre a névvel együtt az állat tulajdonságai — ereje, bátorsága, harci készsége — átkerülnek. A farkas néphitbeli szerepére Györffy István több példát említ. Rámutat arra, hogy a magyar néphit démonikus erőt tulajdonít a farkas különböző testrészeinek is, mint a farkasgégének, farkasfognak, farkasínnak. Különösen elterjedt a farkasgégével való varázslás. A farkasgégét a méhkas röpítő nyílásába teszik, a méhek azon átrepülve bátrak, szilajok, falánkok lesznek. A farkasgége azonos a farkassal, tulajdonságait magában hordozza és ha a méhek azon át repülnek, ha a lovat, aprójószágot arról itatják vagy etetik, a farkashoz hasonlóan erősek és egészségesek lesznek. Ha a kocsis a farkasgége birtokában van, a lovait arról itatja, azok mindig tiszták lesznek. Aki farkasvért iszik vagy farkasmájat eszik, olyan bátorrá válik, mint a farkas. Szucsákon mondják: „Hogy senki semmit ne ártson, a farkasnak a szemeit köntösöd aljában hordozzad." A gyalokai Csordos Mátyást az ellene indított boszorkányperben 1743-ban többek között azzal vádolták, hogy „nyers Farkas májat evett, ha valamelly marhán sully köllt, áztat meg harapta, és a farkas foggal meg fakasztván a genetségh ki ment." A farkastiszteletet mutatja az ún. farkas-ünnep. Gyergyóbélboron és Gyertyótölgyesen Szent Mihály-napkor a farkasok tiszteletére és ünneplésére a hegyekben nagy máglyatüzeket gyújtanak. Bornemisza a hiedelmek között említ még farkassal kapcsolatos adalékot. Ha^ug eb, mit ha^ut^ Ha meg esküszöl hogy verekedőé ne legyetec a% vtan, erre tanyitnac a% Babac, hogy a% Leány vagy Menyecske, egy pén^t vagy fittyért eresszen ala a% Sue meget a^ Pap elét, es a%t mondgya, E^en barant ves^ec, es en farkas lessee. Atko^ot latroc, hogy nem kőnyőrőgtec Istennec, hogy Ó tegye a% te fériedet ollya mint a^ barany, Te kedig miért akars\farkas lenni a% te wradon, e%é Isten paranc^olattya? (856—857). Az előzőhöz hasonló analógiás varázslat. A művelet által az asszony olyan erő birtokába jut, amely révén a férje felett hatalmat gyakorolhat. Egyáltalában nem lehet kétséges előttünk, hogy Bornemisza farkasra vonatkozó példái (lásd még a farkasmarta tehénnel kapcsolatos ráolvasást is) a történeti, nyelvészeti és más adatok összefüggésében a magyarság hajdani, honfoglalás előtti hiedelemvilágának emlékei. [Jegyzetek, hivatkozott irodalom: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, I. Budapest, 1967. 846.; Pais De^ső: Fene. Magyar Nyelv, XLV. 1949. 275.; Munkácsi Bernát Adalékok az iráni műveltséghatás magyar nyelvhagyományaihoz. Ethn., V. 1894. 73.; Solymossy Sándor. Névmágia. Magyar Nyelv, XXIII. 1927. 91.; Halás^Ignác. Farkas. Magyar Nyelvőr, XXIV. 1895. 243.; Zlins^ky Aladár. A néwarázs. Magyar Nyelv, XXIII. 1927. 101.; Nyíri Antal: Néhány magyar szó eredetéhez. Néprajz és Nyelvtudomány, VII. 1963. 82-83.; Szilágyi Ferenc. Sokféle neveknek magyarázatja. Budapest, 1987. 52—53.; Eckhardt Sándor. A szendrői hegedősének. Irodalomtörténeti Közlemények, 1954. 4. sz. 407.; Syendrey Zsigmond-S^endrey Akos. Részletek a készülő magyar babonaszótárból. Ethn., LI. 1940. 322—323.; Györffy István:
