Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

amely szerint a sírjellel (kereszt, fejfa, kopjafa) való fogadás halállal végződik. Hasonló esetet olvasunk Bornemiszánál. Példája szerint egy ember fogadásból feszületes koporsóba üti a kését, azzal együtt a kabátját is odaszegezi, s ijedtében meghal. Wegen lét ez, hogy egy ember fogadásba nagy pénteken a^fes^Őlet koporsoiaba éyel be Ôti az ü kesét, es a^ setetbe oda s^ege^i az kôntôstis, hogy el indul meg rándul, es ijettebe meg hal. Egynec büntetésen sokat tanyit a% \VK Isten, Hogy ki ki szükségest miellyen (913). Eckhardt Sándor'az Ördögi kísértetek kritikai kiadásának jegyzeteiben írja, hogy az eset eredetét nem tudta megállapítani, űzzél kapcsolatban Scheiber Sándor felhívja a figyelmet egy ponyvatermékre, amely 1909-ben jelent meg El nem távozhatott a sírtól címmel és amelyben a szerző elmondja, hogy egy temetőcsősz fogadást tesz, hogy éjjel kimegy a temetőbe és egy aznap eltemetett ember sírjáról a keresztet elhozza. Amikor visszavitte, a köpönyegével együtt szúrta a földbe. Megrémült, mert azt hitte, hogy az eltemetett ember áll rajta bosszút. Szörnyethalt. Scheiber megjegyzi, hogy ehhez hasonló történetet Bornemisza a nép körében hallhatott, olyan rémtörténetnek tekinti, amely „napjainkig él a néptudatban". Állítását jól igazolják a folklór párhuzamok. A fenti történethez saját gyűjtésemből mutatok be egy párhuzamot (Ragály, Gömör m. Palcsó Pálné, 1973.) Volt itt egy legény a falunkban - nyugodjék békében — megszakadt a szíve, úgy halt meg. Akkoriban még fonók voltak. Oda jártak a legények a lányokkal szórakozni. Játszottak meg mindenféle tréfákat csináltak. Ez a fiú bátorságával dicsekedett. A többiek azt mondták neki, hogy ha olyan bátor, menjen ki a temetőbe, hozzon ki egy fej fát a sírból, aztán hozza be. A fiú fogadott, hogy megmeri tenni. Úgy is volt, behozott egy fej fát. Megnyerte a fogadást. De nem sokáig örülhetett. Amikor visszavitte a temetőbe, a sötétben nem vette észre, ahogy a fej fát tolta vissza a földbe, a surca is tolódott. A fiú azt hitte, hogy a halott őt húzza lefelé. Ijedtében megszakadt a szíve. Másnap a sírra borulva találták. Egy másik változat szerint (Karcsa, Zemplén m.) egy leány tesz fogadást, hogy a fejfára tett koszorút elhozza. A temetőben a szoknyája a fej fába vert szögbe akadt. A lány azt hitte, hogy a halott fogta meg, s ijedtében szörnyethalt. Valamikor régebbi időükbe Kárcsán történt. A fonóuházba a lányok beszélgettek, meg a fijuk is, hogy melyik mer kimenni a temetőüre és koszorút elhozni. Hát az eggyik lány azt mondta, hogy hát ő élmegyen. Hát megkötötték a fogadást, elment a lány. Le is vette ő a koszorút a féjfárúl, s közbe fújt is a szél. És ahogy jött ki a temetőürűl, a szoknyáját a szél odacsapta az egyik fejfához. Szög vóut beleverve, a féjfába, és a szoknyája odaakadt. Es azt tudta, hogy a halott fogta meg, és ott szörnyethált a lány. A féj fánál, ahogy a szoknyája megakadt a szögbe. A történetet Tompa Mihály Néprománc című költeményében írta meg. Diákként, legátusként megfordult a zempléni falvakban, ahol hallhatott ilyen és ehhez hasonló hiedelemhistóriákat. Erre mutat az, hogy a karcsai mondához hasonlóan az ő költeményének tragikus hőse is leány, az esemény szintén a fonóban kezdődik. A fonóban ifjak, szűkek, Mulatoznak, tréfát űznek; Hull az orsó, szakad a száll- • • Válts ki, édes liliomszál! A kakas szól, itt az éjféli Első legény, ki nem félnél! Meny ki most a temetőbe... S ezj a nyársat szúrd a földbe!