Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
Bornemisza szerint az ördög minden gonosz tett, cselekvés mozgatója. És hogy mik a gonosz tettek, dolgok, cselekvések? Minden, ami Bornemisza erkölcsi, vallási nézeteivel ellentétes. És ez - a folklór szerencséjére — nagyon sok. így azután valóságos tárházát kapjuk a XVI. századi hiedelmeknek, az egyház által tilalmazott mágikus cselekvéseknek, varázslatoknak és számos néphagyománybeli emléknek. A Bornemisza-irodalom bőségesen foglalkozik az Ördögi kísértetekkel. Említés történik a folklór elemekről is. Különösen gyakran hivatkoznak a bájoló imádságokra, közölték, idézték már a múlt században. Legtöbb adatot Thury Etele sorol fel. O is közk a bájoló imádságokat, kiegészítve a Bűbájosokról kezdődő résszel az 856. levéltől a 860-ig. A közleménye előadásként hangzott el a Magyar Néprajzi Társaság vándorgyűlésén Pápán. Az előadó nyilvánvalóan nem törekedhetett az Ördögi kísértetek folklorisztikai anyagának teljes bemutatására. Valószínűleg a mi közlésünk után is akad még folklorisztikai szempontból újabb és újabb példa. Mindenesetre Thury Etele előadása és közleménye a folklórkutatók figyelmét is felkeltette az Ördögi kísértetek iránt. A folklorisztikai szempontú feldolgozásra azonban nem került sor. Akik Bornemisza valamely példáját idézték, Thury cikkéből vették. Az Ördögi kísértetek kiadása, amelyet Thury Etele előadásának a végén szorgalmazott, több mint negyven évvel később, 1955-ben látott napvilágot. Mi ezt használva gyűjtöttük össze azokat a példákat, amelyek a folklórral kapcsolatba hozhatók és amelyekre a néphagyományban párhuzamok ismeretesek. Meggyőződésünk, hogy Bornemisza bőségesen merített a néphagyományból. A babonák, a különböző varázscselekvések, rítusok elsősorban környezetének, híveinek példái. Számos adat bizonyítja, hogy a leírt hiedelmek, praktikák a középkor minden rendű-rangú emberének az ismeretanyagában rejlett. Ezek említésére, felsorolására Bornemiszának nem volt szüksége idegen forrásokra, demonológiai és egyéb irodalomra. Ezt bizonyítja a legtöbb folklór elem XX. századig követhető kontinuitása. Egyáltalában nem kétséges, hogy Bornemisza korának a műveltségében a népi elemek egyre jobban kifejezésre kerültek. Folklór szempontból rendkívül fontosak az Ördögi kísértetekben előforduló olyan történetek, amelyeknek a változatai a néphagyományban ismeretesek. Mondákra, mesékre, trufaszerű elbeszélésekre, históriás személyekre, „álnokul költött fabulákra" való megjegyzésekből, utalásokból a XIX—XX. századi változatok több száz éves múltjára következtethetünk. Az akkori néphagyományban, közköltészetben való meglétüket bizonyosra vehetjük, amely egyúttal a néphagyomány megtartó erejét is igazolja. Számos folklór motívum korábbi századokra nyúlik vissza. Pl. Apollonius meséjére a XIII. századból van példa, bár a néphagyományba nagy valószínűséggel jóval később került. Bornemisza adatából arra következtethetünk, hogy az Apolloniusról szóló történet már akkor népszerű lehetett, ellenkező esetben nem szól róla ek'télően. Egy-egy folklór elemre vonatkozó korai adat azt is mutatja, hogy az a magyarság kulturáks hozadéka a Kárpát—medencében. Ilyen lehet pl. a keleti mesekincsben is számos változatban ismert, a Táltospárbaj és a tejfürdő mesetípusba tartozó Királyfia Kis Miklós, akivel közmondásokban és balladákban is találkozunk. Hasonlóképpen bekerült a szólásokba Markalf, aki a trufaszerű történetek kedvelt alakja volt. Markalf és Salamon király többnyire együtt fordul elő a históriás történetekben. A folklorizáció bonyolult folyamatán ment át a meggyalázott asszony története a halálra ítélt rab húgától szóló balladáig, melynek a témája Európa-szerte ismert. A Macarius által leírt, Bornemiszánál megőrzött történet különbözőképpen variálódva évszázadokon át fennmaradt a magyar folklórban.
