Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

távlataira is vet némi fényt az a tény, hogy a zsidóság a magyar nép, s tágabb értelemben a Kárpátmedence területén élő népek újkori történelmében jelentősebb tényezőként csak a múlt század elejétől jelentkezik. Magukban a színjátékokban egyébként, nyilvánvalóan a keresztény vallásnak köszönhetően, a zsidó már évszázadokkal korábban, magyar nyelvterületen bizonyíthatóan már a 17. században megjelent. A népi dramatikus játékok genre-figurája azonban nem a „bibkai" zsidó, hanem a furfangos, csavaros észjárású héber, a némettel kevert zsargonnal beszélő komikus zsidó volt. Ez az alak, mint a zsidóságot képviselő típus állandósult a magyar népszínművekben, vígjátékokban, drámákban. Bár a magyar és az európai zsidómaszk nagyfokú hasonlóságot, párhuzamokat mutat, a magyar játékok zsidó alakja az adataink szerint minden bizonnyal belső fejlődés eredménye. Az európai folklór legnépszerűbb alakjai közé tartozik a cigány, aki egyike a legrégibb genre-típusoknak. Különösen gyakran fordul elő a kisepikai műfajokban és a maszkos alakoskodó játékokban. Színpadi megjelenítésére Magyarországon már a 17. századtól van adat. Az irodalom, a színjáték cigány szereplője a sok évszázados közös történelmi szálak és a kétségkívül meglévő előítéletek ellenére nem reális figura, inkább a romantikus szemlélet szülötte. Hasonlóan komikus, anekdota figura a népi játékok cigánya is, aki a szöveganyag alapos elemzésének tanúsága szerint nem idegen etnikum tagjaként, hanem a magyar kultúra sajátos társadalmi, műveltségi rétegeként kap helyet a szokásokban. A cigány-jelenetekre általánosan jellemző, minden mástól megkülönböztethető az, hogy éppen a megjelenítés, a beszéd és a játék-variánsok révén a cigány egy sajátos típust képvisel, olyan egyénített alakot, aki időtől, helytől és alkalomtól függedenül mindenütt azonos figuraként jelenik meg. A magyar dramatikus hagyomány talán egyedenegy tagja, amely közveden történelmi kapcsolatok nyomát hordozza, a török alakja. Korabeli lejegyzések híján nem bizonyítható meggyőzően, hogy a törökök magyarországi jelenlétével egy időben vagy azt követően vált a figura a magyar dramatikus játékok szereplőjévé, vagy esedeg még annál is később. Figyelmet érdemel azonban, hogy a törököt ténylegesen megjelenítő dramatikus szokásokban a hangsúly a legtöbb esetben nem a törökön van, aki olykor csak epizódszerepeket kap, és a szokás egésze nem kapcsolódik közvetlenül a török hódoltság emlékéhez. A törökre vonatkozóan gazdag folklór anyaggal rendelkeznek a Kárpát-medence többi népei is. A dramatikus szokások és a népi színjátékok jellegzetes, és a folklór csaknem minden ágában felbukkanó típusa a magyar nyelvterületen általánosan ismert betyár. Ennek a társadalmon kívüli figurának történeti jelenléte több mint két évszázadon át folyamatosan és intenzíven vonzotta a parasztság érdeklődését, mind a folklóron belül, mind azon kívül is nagyszámú művészi megjelenítést, ábrázolást kiváltva. Ezek az ábrázolások jól tükrözik a betyárról a társadalom különböző rétegeiben kialakult, egymástól gyakran igen eltérő szemléletet. A betyár-réteg kialakulását, annak történeti gyökereit aló. század elejéig vezethetjük vissza. A szegénylegények, a szabadságmozgalmak leverése után bujdosni kényszerült katonák a nép szemében pozitív személyek voltak, s hősökként tartották őket számon. A betyárral kapcsolatos folklór műfajok gazdagságához fontos ihlető erőt jelentett a közveden kontaktus, a sokak számára meglévő személyes élmény. A betyár színpadi hősként való megjelenése a múlt század elejére tehető, népi alakoskodásként pedig a magyar nyelvterületen főként Kelet- és Észak-Magyarországon, valamint a Nagyalföldön fordult elő, de vannak adatok Erdély területéről is. A dramatikus játékok egy részében a betyár csak mint mellékszereplő, gyakran néma, más alakoskodókkal együtt felvonuló, táncoló, éneklő figura. A közös éneklésre, táncra azonban gyakran éppen a betyár megjelenése inspirálta a játékok résztvevőit, öltözetére, megjelenítésére egyértelműen a múlt századi romantikus szemlélet nyomta rá bélyegét. Betyármaszkos alakoskodókkal a paraszti élet legkülönfélébb alkalmain találkozunk;