Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

Az interetnikus kapcsolatokat illetően a négy jelentősebb teriomorf maszk {kecske, ló, medve, gólya) közül a medvére vonatkozó kárpát-medencei és európai párhuzamok is felvetik az átadás és átvétel kérdéseit. Ezekre a kérdésekre a medvét alakító játékosok újkori változataival kapcsolatban a kutatók a választ leegyszerűsítették és azt hangsúlyozták, hogy a medvemaszkos jelenet a vándor vásári medvetáncoltatók utánzásán alapul. Ha ezt tényként elfogadjuk, akkor a medvemaszkos játékoknak a népek közötti átadásáról és átvételéről nem beszélhetünk. A vándor medvetáncoltató — függetlenül nemzetiségétől — nem átadója volt, hanem pusztán megjelenítője egy állatidomári attrakciónak. Kétségtelen azonban, hogy nem hagyható figyelmen kívül a vándor medvetáncoltató hatása. Egészen bizonyosra vehető, hogy a medve megjelenítése sok helyen közvedenül a medvetáncoltató utánzására vezethető vissza. Véleményem szerint azonban ez a réteg jól elválasztható a medvemaszkos játékoknak egy korábbi - a medvetáncoltatást megelőző — változatától. A medvemaszkos játékok valamilyen variánsa mindenütt előfordul az európai népek hagyományában. A magyar medvemaszkokkal kapcsolatban emk'tést tettünk a medvekultuszról (1. az Állatmaszkos játékok című fejezetet). A kárpát-medencei és más európai népek medvemaszkos játékainak több olyan eleme van, amely semmiképpen sem hozható kapcsolatba a vásári medvetáncoltatással. A medvejátékok kultikus vonásai az egész hagyománykör alaprétegét föltétlenül egy hajdani medvekultuszra vezetik vissza. Ennek a rétegnek az interetnikus kapcsolatai napjainkban már aligha állapíthatók meg. Éppen ezért a kárpát-medencei és általában az európai népek medvemaszkos játékaival való összehasonlító vizsgálat elsősorban a párhuzamok megvonására irányul. Ennek nyomán a magyar hagyomány is jól beilleszkedik a medvemaszkos játékok európai repertoárjába. A fenti példák jól mutatják, hogy a Kárpát-medencében élő népek szokásaiban és színjátékaiban nagy hasonlóság figyelhető meg, amely feltételezi az egymás mellett élő népek közötti kulturális kapcsolatot. Különösen jelentős kapcsolat mutatható ki a magyar és általában a szláv (főleg szlovák), valamint a kárpát-medencei németek hagyományában. A kapcsolatot és az eredetet illetően hangsúlyozzuk, hogy a vizsgálat során figyelembe kell venni a településtörténeti kérdéseket, a közösségek migrációját és a kolonizációval együttjáró asszimilációs tendenciákat. Az eddigi teóriáktól eltérően azt hangsúlyozom, hogy a szokások vándorlása egybeesik a szokásokat gyakorló közösségek migrációjával, illetőleg letelepedésével. Mert valójában nem a hagyomány vándorol önmagában, hanem annak őrzői tesznek meg nagy utakat és telepítik magukkal kultúrájukat is. így tehát a folklórmotívumok több száz, esetleg több ezer kilométeres utat tehetnek meg anélkül, hogy a kiindulási pont és a célpont közötti területen az átadást és átvételt illetően kapcsolatot találnánk. Ugyanezt mondhatjuk, ha időben haladunk visszafelé az európai kultúra útjain. Az antik örökségben, mint ősi forrásban, az európai népi színjátékok és maszkok nagyszámú kapcsolatait és párhuzamait találjuk meg. A műveltségi elemeknek ezen a szálain találkoznak azok az európai népek is, amelyek egymással közvetlen kapcsolatban sohasem állottak. Összegzés Értekezésem alapvető céljaként azt tűztem magam elé, hogy a magyar maszkos dramatikus szokásokról olyan áttekintést nyújtsak, amely egyúttal szintézist is jelent, összefoglalja a témával kapcsolatosan a magyar és az európai néprajzban eddig elért eredményeket. Magának a szokásanyagnak alapos elemzésére, a kutatási eredmények részletekbe menő taglalására nem vállalkoztam, mivel azt korábbi munkáimban már elvégeztem. E korábbi elemzések, anyagfeltárások eredményeit, tanul-